Sirály és varjú támadta meg a vatikáni békegalambokat
2014. január 26. 18:48
Madarak támadták meg azt a két fehér békegalambot, amelyet vasárnap Ferenc pápa mellett álló kisgyermekek engedtek el a Vatikán apostoli palotájának egyik ablakából, miután a katolikus egyház feje Ukrajnáért imádkozott a Szent Péter téren összegyűlt tömeg előtt.
2014. január 26. 18:48
p
0
0
1
Mentés
Több tízezer ember nézte végig, ahogy egy sirály és egy hatalmas fekete varjú lecsapott a fehér galambokra. Az egyik madár elvesztette néhány tollát, amikor kiszabadította magát a sirály karmai közül, a másikat összecsipkedte a varjú. Ferenc pápa vasárnapi beszédében elmondta, hogy Ukrajnáért, és különösen azokért mond imát, akik az elmúlt napokban vesztették életüket az erőszakos kijevi összecsapásokban.
A Vatikán feje azt kérte, hogy „a béke szelleme és a közjó keresése” hassa át a kelet-európai országot. A hetek óta tartó kormányellenes tiltakozások az utóbbi napokban a tüntetők és a rendőri erők közötti erőszakos összecsapásokká szélesedtek Ukrajnában. Az összetűzésekben többen életüket vesztették.
2025 júniusának végén az európai „nagyhatalmakat” felküldték a pályáról a nézőtérre. Persze ideje volt már ennek, de arra talán senki nem számított, hogy a brit–francia– német tandem egyszerre veszíti el a kezdeményezést Ukrajnában és a Közel-Keleten.
A híres amerikai politológus a Mandinernek elmondta: a liberális világrendnek vége, és ami helyette jön, az egy instabil, veszélyes korszak. Magyarországnak csak egy esélye van: ne válasszon oldalt, és legyen jóban mindenkivel.
Ez a kormány masszívan segít lakástulajdonossá válni, mindenki más meg ezt venné el elsőként, mondjon bármit. Ez ütőkártya. Kohán Mátyás írása.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2014. február 01. 01:17
Rómában az ókorban működtek a madárjósok /haruspexek/, a mai rómaiak is gondolhatják, a különös jelenség a jövőt jósolja - egyházat, híveit és a békét veszedelem fenyegeti.