„Sokan voltak azok is, akik életük kockáztatásával kiálltak a zsidó emberek mellett, akár életüket áldozva. Mi, katolikusok meghatódva hallgattuk azt a beszédet, amit Salkaházi Sára boldoggá avatásán mondott, és a zsoltárt, melyet idézett. Mit jelenthet ma számunkra az ő példája?
Salkaházi Sára azok közé tartozott, akik valóban menedéket nyújtottak, akik mindent megtettek, hogy a rettenetet elkerüljük. Próbáltak segíteni, és hatni mások lelkiismeretére is. Az egyházak részéről is volt olyan kezdeményezés, hogy közös eljárást szorgalmaztak, főként Ravasz László tett sokat a református egyház részéről. Serédi Jusztinián sokáig váratott a közös lépésre a reformátusokkal, aminek sajnos végül nem is volt sok eredménye. Nagy hálával emlékezünk viszont azokra a rendházakra, amelyek zsidókat bújtattak, és a papokra, lelkészekre, akik hamis papírokat adtak ki, amelyek ideig-óráig megmentettek embereket. »Ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert Te, Istenem, ott is velem vagy« – a 23. zsoltárt idéztem. Salkaházi Sára, és akik hasonlóképpen gondolkodtak, valóban jártak a halál völgyében. Velünk együtt jártak ott. Én nem mondom, hogy nem féltem. Mert volt okom félni, de igyekeztem kikerülni a gonosz karmai közül.
Sajnos voltak, akik másképp gondolkodtak. Imrédy Béla – akit pedig Korniss Gyula, a kor legnagyobb magyar filozófiai tekintélye, katolikus pap a legkiválóbb tanítványának tartott – egyszer azt mondta: »Nagy dolog volt a zsidóktól megszabadulni.« Amikor egy ilyen nagy intelligenciájú ember ilyen aljasul tud nyilatkozni, hogy védtelen gyerekeket, kiszolgáltatott öregeket a halálba vinni nagy dolog volt, akkor képzelheti, milyen rettenetes helyzet uralkodott Magyarországon! Ez a durvaság megelőzte, majd betetőzte a deportálást.