„Sokan voltak azok is, akik életük kockáztatásával kiálltak a zsidó emberek mellett, akár életüket áldozva. Mi, katolikusok meghatódva hallgattuk azt a beszédet, amit Salkaházi Sára boldoggá avatásán mondott, és a zsoltárt, melyet idézett. Mit jelenthet ma számunkra az ő példája?
Salkaházi Sára azok közé tartozott, akik valóban menedéket nyújtottak, akik mindent megtettek, hogy a rettenetet elkerüljük. Próbáltak segíteni, és hatni mások lelkiismeretére is. Az egyházak részéről is volt olyan kezdeményezés, hogy közös eljárást szorgalmaztak, főként Ravasz László tett sokat a református egyház részéről. Serédi Jusztinián sokáig váratott a közös lépésre a reformátusokkal, aminek sajnos végül nem is volt sok eredménye. Nagy hálával emlékezünk viszont azokra a rendházakra, amelyek zsidókat bújtattak, és a papokra, lelkészekre, akik hamis papírokat adtak ki, amelyek ideig-óráig megmentettek embereket. »Ha a halál völgyében járok is, nem félek a rossztól, mert Te, Istenem, ott is velem vagy« – a 23. zsoltárt idéztem. Salkaházi Sára, és akik hasonlóképpen gondolkodtak, valóban jártak a halál völgyében. Velünk együtt jártak ott. Én nem mondom, hogy nem féltem. Mert volt okom félni, de igyekeztem kikerülni a gonosz karmai közül.
Sajnos voltak, akik másképp gondolkodtak. Imrédy Béla – akit pedig Korniss Gyula, a kor legnagyobb magyar filozófiai tekintélye, katolikus pap a legkiválóbb tanítványának tartott – egyszer azt mondta: »Nagy dolog volt a zsidóktól megszabadulni.« Amikor egy ilyen nagy intelligenciájú ember ilyen aljasul tud nyilatkozni, hogy védtelen gyerekeket, kiszolgáltatott öregeket a halálba vinni nagy dolog volt, akkor képzelheti, milyen rettenetes helyzet uralkodott Magyarországon! Ez a durvaság megelőzte, majd betetőzte a deportálást.
Az emberek természetes reakciója a durvaságra, a kegyetlenségre a félelem volt. Ennek ellenére voltak segítőkész emberek, ezt Izrael állam honorálta, kitüntetést adott azoknak, akik a vészkorszakban segítséget nyújtottak. Nem voltak sokan, de annál dicséretesebb, amit tettek. Angelo Rotta és más semleges államok is adtak ki védleveleket. Ugyanakkor a zsidóknak nehéz volt hozzájutni ezekhez, mert rettenetes tömeg volt a követségek előtt, és fennállt a veszély, hogy a nyilasok is odamennek elfogni őket.
Hogyan tudunk ma méltóképpen emlékezni a vészkorszak rettenetére?
Elsősorban úgy, hogy emlékezünk, és nem próbáljuk megváltoztatni a múltat. Nem szégyelljük bevallani, hogy szörnyű korszak volt. Nem a mai generáció bűne ez, hiszen a legtöbben a mai emberek közül akkor még nem is éltek. De a történelmet nem szabad kozmetikázni. Szörnyűség történt, és ez súlyos teher mind a magyar zsidó, mind a magyar történelmen. Fontos a szembenézés, be kell vallani, hogy megtörtént: »Atyám, vétkeztem!« Mindig azon az elven próbáltam lenni, hogy ártatlanokkal szemben nem szabad neheztelést érezni. Ugyanakkor az emlékezetet nem szabad megváltoztatni.
Skorka argentin rabbi azt mondta, hogy Ferenc pápával sok közös álmuk van. Talán az ellenségeskedést követő párbeszéd és barátság korszaka után közös álmok korszaka jön el?
Igen, lehetséges. Elmondhatom, hogy én is beszéltem a pápával. Amikor II. János Pál Magyarországon járt, volt szerencsém néhány szót váltani vele. Franz Rosenzweig nagy zsidó filozófus teológiájáról és bibliafordításáról beszéltünk. Nagyszerűen váltott témát, amikor látta, hogy én zsidó teológiáról szeretnék beszélni vele. Szép volt az is, ahogy végigment a rá várakozók során, és mindenkinek módja volt néhány szót beszélni vele.”