Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Több mint hatezer oldalnyi olyan titkos egyházi dokumentumot tettek közzé kedden Chicagóban, amelyek első ízben engednek betekintést abba, hogy a „szeles város” érseksége az utóbbi évtizedek során hogyan tussolta el és hagyta büntetlenül a pedofíliát több tucatnyi pap esetében – írja az MTI.
Az iratokat a chicagói érsekség és a pedofília áldozatai jogi képviselőinek megállapodása nyomán tárták a közvélemény elé. Ezekből egyebek között kiderült, hogy a gyermekeket megrontó papokat a néhai John Cody és az egyházon belül progresszívnek, liberálisnak számító Joseph Bernardin bíboros tudtával költöztették parókiáról parókiára és bűneiket a beleegyezésükkel hallgatták el a hívők elől az Egyesült Államok harmadik legnagyobb egyházmegyéjében.
A dokumentumokból egyebek között kiderült, hogy az 1997-ben hivatalba lépett jelenlegi érsek, Francis George annak ellenére sem távolított el az egyház szolgálatból egy kisfiúk és kislányok molesztálásával vádolt papot, hogy az amerikai püspökök 2002-ben megfogadták: nem lehet többé aktív lelkipásztor az, akit ilyen bűncselekménnyel vádolnak. Az érsek megpróbált közbenjárni annak érdekében, hogy egy papnak, akit két fiú megrontásáért ítéltek el, lerövidítsék a börtönbüntetését. A 77 éves George érsek jelenleg Ferenc pápa engedélyét várja a visszavonulásához.
