Ökumenikus koktél

„Manapság az egység hangos, színes, harsány vagy látványos formákban ölt testet a keresztény szubkultúra színpadain. Szerintem az egységhez alapvetően sírás, összetörés és tépelődés kell. Kétség saját igazunkban, kétség a jelenlegi rendszer létjogosultságában. Az egységhez a működésképtelen technikák megkérdőjelezésén át vezethet az út.

Ez persze nem trendi, és nem is tűnik vonzónak. Végül azonban egy sokkal vállalhatóbb eredményhez vezet. Csak a kacatoktól megszabadult ember tud igazán fellélegezni, és mások felé nyitottsággal fordulni. Továbbra is látni fogja, hol húzódnak az egyes felekezetek demarkációs vonalai, de ezeket inkább tiszteletben tartja ahelyett, hogy folyamatosan hangsúlyozza őket. Már nem potenciális „áttérítendőt” lát a másik keresztényben, aki vállalhatatlan doktrinális állásponton van, hanem partnert a párbeszédhez, akivel normális módon akár meg is tudja vitatni nézetkülönbségeit. És igen, még az is lehetséges, hogy egy idő után a kiábrándultságból felébredt keresztény szívesen összejár, baráti lelkülettel egy asztalhoz ül tőle teljesen távol álló nézetek képviselőivel.”