Kritika a főáramú gondolkodásmódnak

„Megvalósíthatónak tarja Ferenc pápa javaslatait? Nem utópisztikusak ezek? 

A pápa teljesen hű az egyház társadalmi tanításához. Abban hoz újat, hogy rendkívüli határozottságával rávilágít a lényegre. A gazdasági életnek szerinte az a problémája, hogy a jelenlegi főáramú megközelítésben az ember nem alanya a gazdaságnak, hanem a tárgya, és ki van szolgáltatva a különböző gazdasági mechanizmusoknak. Rávilágít a szereteten alapuló emberi kapcsolatok fontosságára. Arra, hogy a legnagyobb probléma ma a világban az ember önzése. Ennek kimondása nagy bátorságra és lényeglátásra vall.

Manapság inkább tárgya az ember a pénzvilágnak, mint korábban?

Most élesedett ki ez a jelenség. Az Evangelii gaudium, vagyis az Öröm evangéliuma gazdaságról szóló részében Ferenc pápa bírálja azt a jelenséget, hogy az ember eszköz csupán a gazdasági erőtérben, aminek következménye a szegénység és a jövedelem egyenlőtlen eloszlása. Ezt a kettőt ragadja meg mint a mai világban uralkodó krízis legfőbb tényezőit. Útmutatását visszavezethetjük az egyház mindenkori tanítására, ami az emberi méltóságról beszél. Az egyház társadalmi tanításának az egyik alappillére az emberi méltóság, amit már XIII. Leó pápa a Rerum novarum kezdetű enciklikában megfogalmazott. Utána az összes pápai megnyilatkozásban megmutatkozik ez az alappillér. Ha az ember méltóságáról beszélünk, akkor minden egyes ember méltóságáról kell hogy szóljunk, és a szegények méltóságáról is. Amit Ferenc pápa még nagyon élesen és határozottan megfogalmaz, hogy a szegénység legfőbb oka az egyenlőtlen jövedelemelosztás. Ezt nemcsak az egyházi tanítás mondja, hanem nagyon sok közgazdász is, akik kritikával illetik a főáramú gondolkodásmódot, hiszen David Korten Tőkés társaságok világuralma című könyvében már a 90-es években a 20–80-as társadalomról beszél, arról, hogy a világ leggazdagabb húsz százaléka birtokolja a jövedelmek nyolcvan százalékát. Ez az arány mostanra 10–90-re nőtt. A pápa nagyon szépen megragadja a szegénység problémájában az egész világgazdaság betegségét.

Mekkora szerepe van a pápa gondolkodásában annak, hogy honnan érkezik?

Mindenképpen befolyásolják őt a dél-amerikai gazdasági és társadalmi viszonyok, a jövedelem eloszlásában ott tapasztalható szélsőségek. Nagyon éleslátóan beszél a pápa az úgynevezett trickle-down effectről, a leszivárgási hatásról. Ez az elképzelés, amely a harmincas években bukkant fel, de aztán a hetvenes években Milton Friedman használta nagy hangsúllyal, azt állítja, hogy a gazdagok többletjövedelme majd leszivárog a szegény rétegek közé (és ott is jövedelemtöbbletet okoz). Az egyházfő ezzel szemben arra mutat rá, hogy csodálatos módon a többletjövedelem edénye tágul, tehát nem csurog ki belőle semmi. A statisztikai adatokból láthatjuk, hogy az emberiség mintegy 50 százaléka él ma a kétdolláros szegénységi létminimum alatt.

Hogyan lehetne ezt orvosolni a pápa szerint?

Amit ellenszerül ajánl, az az egyház társadalmi tanításának az egyik sarkalatos gondolata, a javak egyetemes rendeltetésének az elve. A magántulajdont az egyház mindig is elismerte, ahogy Aquinói Szent Tamás is rámutat jogosságára. A magántulajdonnak kettős rendeltetése van. Egyrészt a saját és a család szükségleteinek kielégítése, másrészt pedig egy közösségi dimenzió. Az egyén többletjövedelme, ami valós szükségleteinek kielégítése és tisztes tartalékképzés után marad, a közösség céljait illeti meg. A pápa ezt radikálisan képviseli, és azt mondja, hogy a gazdagoknak kötelességük van a szegények felé. A többletjövedelem kötelező módon a szegényeket illeti. A többletjövedelem újraelosztása persze sokféle módon történhet.”