„Budapesten, az egyetem bölcsészet- és társadalomtudományi karának Mikszáth Kálmán téri épületében beszélgetünk. Akik pár évvel ez előtt végeztek a Pázmányon, nem ide jártak, hanem nap, mint nap kiutaztak a piliscsabai Campusra. Miért kezdett beköltözni Budapestre az egyetem?
Az egyetem székhelye a Szentkirályi utcában van. A bölcsészet- és társadalomtudományi kar azonban az elmúlt húsz évben Piliscsabán volt. Most is Piliscsabán van, bizonyos képzései azonban máshol is helyet kapnak. 2013. július 1-je óta, a Vitéz János kar integrálása következtében Esztergomban és Budapesten is van képzési helyszínünk. Különböző szakokat hirdetünk meg Budapestre, Esztergomba és Piliscsabára. A tanárképzéssel összefüggő szakokat Piliscsabán tudjuk elképzelni, mert a hallgatói és oktatói létszám olyan magas, amihez nagy mennyiségű terem-igény párosul. Ezt a piliscsabai Campuson tudjuk kielégíteni. Speciális képzéseket azonban el tudunk helyezni Budapesten, vagy Esztergomban is. Mindez azt jelenti, hogy a bölcsészet- és társadalomtudományi kar párhuzamosan három képzési helyszínen működik.
Nem volt jó helye Piliscsabán?
A piliscsabai helyszín pont félúton van a közel és a távol között. Ahhoz túl távol van, hogy az emberek, főképp az óraadók vagy a végzős hallgatók csak úgy munka mellett kiugorjanak és bizonyos órákat megtartsanak, illetve azokon részt vegyenek. A diplomás pályakövető rendszerek elemzései azt mutatják, hogy a végzős hallgatóknak több mint ötven százaléka rendelkezik munkaviszonnyal. Meg tudom érteni ezeket a hallgatókat, hiszen az egész képzési ciklus arra buzdítja őket, hogy próbáljanak meg megfelelni a munkaerőpiac igényeinek, majd annak megfelelően elhelyezkedni. Látható azonban, hogy a hallgatóknak komoly fejtörést okoz, hogy miként tudják összeegyeztetni tanulmányaikat a munkalehetőségekkel. Ebből a szempontból Piliscsaba túl távol van Budapesttől. Ahhoz viszont túl közel, hogy az emberek tartósan odaköltözzenek. Ez nem regionális központ, nem Szeged, nem Debrecen, nem Pécs. Mi a budapesti régió vonzáskörzetébe tartozunk, ahol a többség inkább budapestiként ingázik Piliscsabára, mint onnan Budapestre. (…)
Milyen tervei vannak a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi karának akár a közelebbi vagy távolabbi jövőre nézve?
Igyekszünk további szakokat meghirdetni a budapesti képzési helyszínünkön. Ez alapvetően azon múlik, hogy a meglévő, tagadhatatlanul jó márkanevünket hogyan tudjuk még inkább eladhatóvá tenni. Aki nem veszi tudomásul, hogy a felsőoktatás piacosodott az elmúlt húsz évben, az nem vesz tudomást a világ változásairól. Alkalmazkodnunk kell nemcsak az akkreditációs feltételekhez, nemcsak az egyházi fenntartói elvárásokhoz, nemcsak a jogszabályi elvárásokhoz, hanem a piaci igényekhez is. Ha a hallgatók azért nem választanak jó minőségű képzéseket, mert úgy ítélik meg, hogy távol van a munkavállalási, szórakozási vagy a művelődési lehetőségektől, akkor ezt nekünk kell megoldanunk. Ahogy a klasszikus mondja: … akkor Mohamed megy a hegyhez.
Eddig elsősorban a sikerekről beszélgettünk. De nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az utóbbi időben az egyetemeknek meg kellett húzni a nadrágszíjat…
A magyar felsőoktatás egészét érintették azok a változtatások, amelyeket a kormányzat meghozott. Az egyházi egyetemek sem kivételek. A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a többi magyar bölcsészkarhoz hasonlóan jelentős forrásveszteséget szenvedett el. Mi az elmúlt öt évben folyamatosan próbáltunk ésszerűsíteni, a mostani intézkedések csak gyorsítják ezt a folyamatot. Végiggondoltuk a képzési struktúrát, a belsős és külsős oktatók arányát, és arra jutottunk, a külsősök létszámának drasztikus csökkenése nem áll az egyetem érdekében. Hiszen ők olyan speciális dolgokat tudnak, például a kommunikáció-szakos képzés esetében, amelyekről nem mondhatunk le. Egyetemi kollégáktól várjuk az elméleti tárgyak oktatását, míg a kommunikáció speciális szakmai ismereteit jobb, ha a szakmában dolgozóktól kapják meg a hallgatók. Tehát ezeknek az embereknek a leépítése a képzést hiteltelenítette volna, és mi ebben nem látunk perspektívát. Örülök, hogy meg tudtuk őrizni ezt a sokszínűséget a képzésekben.
Az egyetemi tervek után, kérem, avassa be az olvasókat a saját kutatási terveibe.
Mindenképpen szeretném befejezni azokat a munkáimat, amelyeket évekkel ezelőtt fel kellett függesztenem. A politikai katolicizmus XIX. századi történetének kutatása még mindig lezáratlan történet részemről. Az a kutatásom is függőben van, melynek témája az európai integráció történetének korai korszaka, amelyben elsősorban a kereszténydemokrata pártok illetve mozgalmak befolyása érvényesült. És van egy harmadik témám, amelyet szintén nagyon szeretnék befejezni: a francia ellenforradalmi gondolkodók politikai filozófiájának összehasonlító feldolgozása.”
