Igyekszünk további szakokat meghirdetni a budapesti képzési helyszínünkön. Ez alapvetően azon múlik, hogy a meglévő, tagadhatatlanul jó márkanevünket hogyan tudjuk még inkább eladhatóvá tenni. Aki nem veszi tudomásul, hogy a felsőoktatás piacosodott az elmúlt húsz évben, az nem vesz tudomást a világ változásairól. Alkalmazkodnunk kell nemcsak az akkreditációs feltételekhez, nemcsak az egyházi fenntartói elvárásokhoz, nemcsak a jogszabályi elvárásokhoz, hanem a piaci igényekhez is. Ha a hallgatók azért nem választanak jó minőségű képzéseket, mert úgy ítélik meg, hogy távol van a munkavállalási, szórakozási vagy a művelődési lehetőségektől, akkor ezt nekünk kell megoldanunk. Ahogy a klasszikus mondja: … akkor Mohamed megy a hegyhez.
Eddig elsősorban a sikerekről beszélgettünk. De nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy az utóbbi időben az egyetemeknek meg kellett húzni a nadrágszíjat…
A magyar felsőoktatás egészét érintették azok a változtatások, amelyeket a kormányzat meghozott. Az egyházi egyetemek sem kivételek. A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a többi magyar bölcsészkarhoz hasonlóan jelentős forrásveszteséget szenvedett el. Mi az elmúlt öt évben folyamatosan próbáltunk ésszerűsíteni, a mostani intézkedések csak gyorsítják ezt a folyamatot. Végiggondoltuk a képzési struktúrát, a belsős és külsős oktatók arányát, és arra jutottunk, a külsősök létszámának drasztikus csökkenése nem áll az egyetem érdekében. Hiszen ők olyan speciális dolgokat tudnak, például a kommunikáció-szakos képzés esetében, amelyekről nem mondhatunk le. Egyetemi kollégáktól várjuk az elméleti tárgyak oktatását, míg a kommunikáció speciális szakmai ismereteit jobb, ha a szakmában dolgozóktól kapják meg a hallgatók. Tehát ezeknek az embereknek a leépítése a képzést hiteltelenítette volna, és mi ebben nem látunk perspektívát. Örülök, hogy meg tudtuk őrizni ezt a sokszínűséget a képzésekben.