Sikerült saját magát is alulmúlnia Rácz Andrásnak: nem sokan bíztak még ennyire Ukrajna sikerében, mint a magyar szakértő

Ha a Mandiner Gálán az Év Benézése Díjat is át kellett volna adni, akkor Rácz András jó eséllyel indult volna.

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) felhívást intézett az ENSZ Biztonsági Tanácsához, hogy minden döntésénél "elsősorban a szíriai emberek javát vegye figyelembe, és ne a politikai kényszert". A CEC korábban elítélte a vegyi támadásokat is.
Guy Liagre, a CEC főtitkára csütörtökön közleményt adott ki, amelyben kifejezte: a 115 európai egyházi közösséget tömörítő ökumenikus szervezet „határozottan elítéli, hogy a múlt héten Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be”. A CEC arra kérte tagegyházait, hogy imádkozzanak, és arra ösztönözte azok vezetőit, hogy „szólaljanak fel az áldozatok, a kiszolgáltatott és ártatlan emberek érdekében, akik továbbra is szenvednek a konfliktustól”.
A főtitkár figyelmeztetett: minden döntésnél a szíriai emberek javát kell figyelembe venni, és nem a politikai kényszert. Hozzátette: „A világ vezetőinek minden erőfeszítése arra kell irányuljon, hogy konszenzusra jussanak a vegyi támadások kezelésével kapcsolatban a nemzetközi jog és intézményrendszer segítségével”. Liagre arra kérte a CEC tagegyházait: „imádkozzanak a szíriai konfliktus végéért, azért, hogy a nemzetközi emberi jogi keretek alapján a legkiszolgáltatottabbak védelmet élvezzenek, és elkerülhető legyen a konfliktus további fokozódása”.

A CEC korábban elítélte a vegyi fegyverek bevetését is. „Mindegy ki áll a támadások mögött, teljességgel elfogadhatatlan, hogy a vegyi fegyverek a szíriai konfliktus részévé válhattak” - mondta Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára. „Az egyházak világméretű szövetsége - beleértve a szíriai egyházakat, amelyek sokat szenvedtek a háborúban - mélyen elítéli a vegyi fegyverek használatát, bármely oldal veti is be” - tette hozzá.
Tveit úgy fogalmazott, a háború megmutatta legkegyetlenebb arcát, amiért az emberek a lehető legnagyobb árat fizették. Augusztus 21-én állítólag közel 1300 ember halt meg egy Damaszkusz közeli gáztámadásban. Az Egyházak Világtanácsa ezért arra sürgette az ENSZ-t, hogy folytasson nyomozást az ügyben. Tveit fontosnak nevezte, hogy az ENSZ tagállamai és a Biztonsági Tanács mindent megtegyenek az ország polgárainak védelme érdekében.