Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Az egyiptomi békéért imádkozott Ferenc pápa csütörtökön Castel Gandolfóban, ahol az egyházfő Nagyboldogasszony ünnepén pontifikált misét.
Fájdalmasnak nevezte az Egyiptomból érkező híreket a pápa. A csütörtök déli úrangyala imádság (angelus) előtt mondott beszédében az egyházfő Egyiptomról is beszélt és imájában együttérzéséről biztosította az áldozatokat, hozzátartozóikat, a sebesülteket és mindazokat, akik szenvednek.
„Imádkozzunk együtt a békéért, a párbeszédért és a megbékélésért!” – mondta Ferenc pápa a Castel Gandolfo főterén összegyűlt 12 ezer hívő előtt. Az Olaszország egyik legjelentősebb egyházi ünnepének számító Nagyboldogasszony napján a pápa a Rómától húsz kilométerre fekvő Castel Gandolfóban – a katolikus egyházfők nyári rezidenciáján – mutatott be misét.

Szűz Mária mennybevételének ünnepén Ferenc pápa arról is beszélt, hogy el kell ismerni a nők szerepét az egyházban.
