Tarlós István köszöntőjében kiemelte: Budapesten elevenen él a vallások sokszínűsége, ez pedig harmonizál a jelenlegi városvezetés által képviselt értékrenddel. A különböző felekezetekhez tartozók a kölcsönös tisztelet alapján sokrétű kapcsolatokat tartanak fenn egymással, s az ökumenikus imahetek, a közös karitatív tevékenység és az egyházak számtalan közös rendezvénye jól példázza mindezt – tette hozzá. A főpolgármester arról is beszélt, hogy az Európai Egyházak Konferenciája (Conference of European Churches, CEC) az első olyan szervezetek között volt a második világháború után, amelyek hatékonyan segítették a megbékélést, és munkájával nagy tekintélyt vívott ki. Ezeknek a közösségeknek, valamint a szélesebb együttműködés alapján létrejött Ökumenikus Chartának köszönhető, hogy az egyházak a társadalmi béke meghatározó szereplőivé is válhatnak.
Közölte, mára különösen fontossá vált a házasság és a család intézményének és értékeinek tisztelete, megőrzése, ugyanakkor a családok védelemre és megerősítésre szorulnak. Tarlós István hangsúlyozta: „a családot semmilyen más közösségi létformával szembeállítani nem lehet és nem szabad”. Kitért arra: a nagyvárosokban élőknek alapvető fontosságú a szolidaritás tudatosítása, s a keresztény és más egyházi közösségek Budapesten igen jelentős munkát végeznek ezen a téren is. A főpolgármester azt mondta, a szeretetszolgálatok, az egyházi közösségek missziós munkája elismerésre méltó, Budapest vezetése pedig mindent megtesz azért, hogy az itt folytatott munka hatékonyabbá és teljesebbé váljék.