Élet a szittya bizniszen túl

„Az akadémiai világ és a hagyományőrzők mostani közös szereplése példátlan, miközben a kölcsönös szidalmazás rendszeres volt az utóbbi évtizedekben. Mi az oka az idegenkedésnek?

Ez nehezen visszafejthető. Kétségtelen, hogy sokáig terelés zajlott a tudóstársdalom részéről; máig észrevehető, hogy a számukra nem méltó, vagy esetleg rombolónak tartott módszereket, megközelítéseket próbálják kiszorítani. A sztereotípiák nehezen kopnak: lehet, hogy több nyelven beszélek, mint a kutatók jelentős része, mégis van egy olyan megítélése a hozzám hasonló, a gyakorlatban is tevékenykedő embereknek, hogy az nem vehető komolyan, tudománytalan. Ez azonban csak részben magyarázza meg azt a hisztériát, ami a hírek szerint az MTA-konferenciás szereplésünk puszta megvalósulása körül zajlott a patinás épület falain belül.

Rendben, de ha az ember két percnél tovább tallóz az online táltos-szubkultúrában, hamar feltöltődik azokkal a bizonyos sztereotípiákkal.

Jó kérdés, hogy miként szereztek mára jól érzékelhető pozíciókat – többségében azért talán mégis jó szándékú – dilettánsok az őstörténeti hagyományőrzés műfajában. Tudni való, hogy ezek a hangok már 1989 előtt is léteztek, legfeljebb lefojtva, vagy az emigrációs körökben. A rendszerváltás cezúra: akkor elszabadult, mára pedig az őrületig fokozódott az Arvisura–Szíriusz-vonal, aminek persze jórészt pszichológiai magyarázata van. A Heti Válasz sem véletlenül írta a címlapjára néhány évvel ezelőtt, hogy amit látunk, nem más, mint »menekülés az őstörténetbe«.

Önök viszont láthatóan igyekeznek eltartani maguktól ezt a világot, miközben az egyetemi körökben is nehezen nyernek polgárjogot. Lehet így előre haladni?

Tény, hogy üllő és kalapács között létezünk. A délibábos hagyományőrzőknek »finnugrista árulók«, a céhes történészek szemében pedig sokszor egyszerűen bolondok vagyunk. Előbbieket azért ma már könnyebben le tudom szerelni, mint akár csak pár éve is. Szeretném hinni, hogy sikerült valamicske tekintélyt kivívnom azzal, hogy most már hosszú ideje következetesen képviselem a tudomány és a gyakorlat összeegyeztetésének elfogadható módszertanát, ugyanakkor nem szólok bele olyanba, amihez nem értek. Tőlem például sosem fognak nyelvészkedő írásokat olvasni. Pedig annak idején nyelvészetet is tanultam az egyetemen– csak éppen újlatin lingvisztikát.”