Kína közelebb van, mint gondolnánk

 

Magyarország legnagyobb erőforrása a magyar nép: az egy főre vetített magyar Nobel-díjasok és olimpiai aranyérmesek számát tekintve az ország a világ élvonalában van. Ezt nem bóknak szánom, a statisztika igazolja, hogy a magyarok talpraesettek és tehetségesek. Kínának két dologra van leginkább szüksége a magyaroktól. Először is a szürkeállományukra: Budapesten rengetegen innovatív mérnök van, például a Műszaki Egyetemen. Tudok olyanokról, akik Kínában lettek sikeresek, és a hazai fizetésük négy-ötszörösét is megkeresik. Magyarországot másodsorban földrajzi elhelyezkedése teheti vonzóvá Kína számára – az, hogy Európa közepén fekszik.

 

 

Az elképzelés több éves, de még mindig nem igazán valósult meg belőle semmi, ezért mindenki tanácstalan. Kína már most is logisztikai központként tekint Magyarországra: az árukat először ide juttatják el, majd innen a környező országokba. A kínai vállalkozók számára nyilvánvaló a Magyarország központi fekvéséből fakadó előny, és a kínai vállalatok élnek is ezzel. Az viszont jóval szövevényesebb kérdés, hogyan lehetne meggyőzni a kínai kormányzatot arról, hogy dollármilliárdokkal támogassa az infrastruktúra fejlesztését.

 

 

A kínai kormányzat keresi az együttműködési lehetőségeket a magyar kormánnyal, ám a megegyezéshez szükség van kormányzati kompetenciára, vezetői képességekre, illetve a vonatkozó minisztériumok szakértelmére is. Az utóbbi években Magyarország Szlovákiával versenyzett a régiós logisztikai csomópont szerepéért, és úgy néz ki, Szlovákia nyert.

 

 

Úgy látom, Szlovákia egyértelmű előnyre tett szert, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyarok végleg lemaradtak. Csupán annyit állítok, hogy Szlovákiával szemben Magyarország az elmúlt tíz évben különböző politikai problémái miatt képtelen volt előállni egy világos üzleti tervvel, ami megmagyarázná, mit kezdene a kínai dollármilliárdokkal. 

 

 

Talán strukturális problémák, vagy a kezdeményezőkészség hiánya az ok. Őszintén szólva nem ismerem annyira a kormányzatot, így nem szeretnék találgatni. Csupán annyit állítok, hogy bármi legyen is az oka, a kormányzó magyar pártok képtelenek voltak előállni olyasmivel, ami kielégítette volna a kínai igényeket. Ezért furcsállja mindenki, miért vonakodik Kína több pénzt fektetni logisztikai fejlesztésekbe Magyarországon.

 

 

Az ász mindenképp a történelem. A kínaiak nem felejtenek: egy életre megjegyzik, ha valamikor tettél nekik egy szívességet, akár ötven, vagy hatvan évvel ezelőtt. Ebben a régióban talán Magyarországnak volt a legjobb viszonya Kínával a múltban. A magyar kormány az elsők között ismerte el a kikiáltott Kínai Népköztársaságot, amiért a kínaiak a mai napig hálásak, és úgy vélik, akkor segítettek nekik, amikor erre a leginkább rászorultak. A második példám: Magyarország 1990-ben talán az egyetlen európai országként engedélyezte, hogy kínai állampolgárok vízum nélkül üzletelhessenek. Akkoriban rengeteg szegény kínai érkezett az országba, és közülük rengetegen meg is gazdagodtak, mert magyarországi központtal egész Európában üzleteket köthettek. A kínaiakra könnyen lehet érzelmekkel hatni.

 

 

Egy átlagos magyar fejében számos tévképzet él a kínaiakról. Sok magyar azt hiszi, Kína szegény ország, és ha európaiként odautazik, nagy figyelemben részesül majd, és minden kínai üzleti lehetőségekért könyörög majd neki. Ez tévedés: a kínai partvidék legalább annyira tehetős, mint Magyarország. A másik leggyakoribb téveszme, hogy leszűkítik Kínát Pekingre és Sanghajra. A Kínába látogató magyar üzletemberek rendszerint ebbe a két városba utaznak, pedig a kínai nagyvárosok mára eléggé telítetté váltak. Sok millió nyugati – amerikaiak, németek, franciák – , vagy japánok élnek itt. A magyarok nagyobb sikerrel járhatnának, ha a kevésbé fejlett országrészekbe látogatnának el, ahol kevesebb konkurenciával kell szembesülniük. A harmadik legáltalánosabb téveszme, hogy Kína nagyon messze van. Manapság az Új Selyemúton az áruk két hét alatt Európába érnek, szóval Kína nem is annyira távoli, mint ahogy azt az emberek gondolják. 

 

 

Először is, hadd szögezzem le, hogy az Új Selyemút nem két pontot köt össze Európában és Kínában. Egy óriási hálózatról van szó, ami rengeteg várost kapcsol össze vasúttal, autópályákkal és energiavezetékekkel. A legfontosabb központja Kínában Csungking, és egészen a Németország nyugati határánál fekvő Duisburgig tart. A kínai vezetés eredeti tervei szerint olajat és gázt importáltak volna az úton Közép-Ázsiából, ám az elmúlt öt évben rájöttek, hogy az Új Selyemút több lehetőséget rejt a pakisztáni energiahordozók szállításánál. Csungking évente egymillió laptopot állít elő, a legnagyobb gyártók, például a HP vagy a Dell termékeit, és ezeket az Új Selyemúton szállítják Európába.

 

 

A kérdésre nagyon egyszerű a válasz: először Sanghajba, majd onnan Rotterdamba vagy Antwerpenbe 5-6 hétig, vagy még tovább tart az út. Vonattal mindez háromszor-négyszer gyorsabb, még ha húsz százalékkal drágább is – ez a költség ráadásul csökkenhet a jövőben. Kína két dolgot szeretne. Egyrészt, több összeköttetést a kínai városok között, és újabb kereskedelmi útvonalakat. Ezek közül már épül a Lengyelországba, Csehországba, és Skandináviába tartó. Hogy Magyarországra mikor érnek el, annak kapcsán csak azt tudnám megismételni, amit már korábban elmondtam. Másrészt, Kína dolgozik a járatok gyorsításán is: a jövőben a kéthetes menetidőt egy hétre, vagy akár három napra is leszorítanák. Úgy vélem, nagyon is megszokott lesz a magyar üzletemberek számára, hogy az áruikat Kínába szállítsák. A jövőben szállíthatóvá válnak a rövid ideig eltartható termékek, így az élelmiszerek is, amiért cserébe mondjuk ruházati cikkeket importálhatnak.

 

 

A Kínából érkező, laptopokkal telezsúfolt vagonok ma félig üresen térnek vissza. Az európai vállalatok és kormányok sokkal lassabban mozdulnak, mint amennyire szükséges lenne. Kínában gyorsabb a fejlődés üteme: ha egy kínai talál valami eladhatót, azonnal építkezni kezd, hogy kiaknázza a kapacitást. Az európaiaknak sokszor mindez évekbe telik. Ázsiában általánosságban gyorsabban megy minden, mint Európában, és az európaiakat lelassítják a különböző szabályozások. 

 

 

Kisebb a kezdeményezőerő. Magyarországon sokan vannak akik, örökölnek egy lakást a szüleiktől, és annyi pénzt keresnek, amennyiből jól tudnak lakni, aztán elmennek bulizni. Nem minden magyar ilyen, de sokukra ez a jellemző. A kínaiak ezzel szemben nagyon erősen vágynak a sikerre, minél több pénzt szeretnének keresni, és ez a fejlődés sebességén is meglátszik.

 

 

Azt hiszem igen, elég ha a buddhizmusra gondolunk, ami Indiából terjedt el Kínába. A kulturális csere fontos szerepet játszott a Selyemút történetében. Ha körülnézünk Magyarországon, láthatjuk, hogy sokkal erősebb a kínai jelenlét, mint akár öt évvel ezelőtt volt. Ha fejlődik a kereskedelem Európával, és a kínaiaknak több pénzük lesz utazni, Magyarország vonzó célponttá válhat a kínai turisták számára. Budapesten élő kínaiként úgy gondolom, a város van olyan jó célpont, mint Párizs, vagy Róma. A kínaiakat idevonzzák a jó borok és ételek is. Semmi kétségem afelől, hogy az európai és a kínai kultúra közti közeledés fel fog gyorsulni a következő években.