Nagy-Britanniában messze nem minden templom képes kiállítani teljes kórust, és a „foghíjak” miatt kevésbé felemelően szólnak a zsoltárok. A részleges playbackes karaokemegoldással ugyanakkor teljes a hangzás, és még a szövegtudás hiányossága sem gond. Az egyházi énekek szövegét a falakra vetíti a pulpituson elhelyezett központi – amúgy kisképernyős – készülék. A lelkész beprogramozhatja előre minden egyes istentiszteletre az aznapi zsoltársort. A választék bőséges: az összes anglikán zsolozsma rendelkezésére áll „előre gyártva”, ráadásul orgonakísérettel.
Az anglikán karaokéból már több ezer elkelt. Templomokon kívül katonai kápolnák, krematóriumok is veszik. A lelkészek nem győznek eléggé örvendezni, mivel ahogy templomuk megtelik „gépi” muzsikával, a hívek is bátrabban dalolnak, ráadásul jobban, mi több: hívőből is egyre több jár el istentiszteletre; van, ahol megkétszereződött a számuk.