A nyugati világ „nem működő államait” máshol tessenek keresni – ne minálunk!

„Nem működő állam” az, ahol Jean-Philippe leállíthatja a brüsszeli tömegközlekedést, mert 3020 helyett 3070 eurót kíván keresni. Kohán Mátyás írása.

A volt szocialista főpolgármester-helyettes szerint szinte semmi nem igaz abból, amit Antal Attila, a BKV egykori vezérigazgatója nyomozati szakban tett vallomása tartalmaz.
A korábbi, a bíróságon visszavont vallomásról – amelynek felolvasását kedden fejezték be a Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőperben – az elsőrendű vádlott Hagyó Miklós úgy reagált, hogy ő senkit nem utasított szerződéskötésre. Antal Attila korábban azt vallotta: Hagyó Miklós többször, egyszer pedig Demszky Gábor főpolgármester is arra utasította, hogy olyan szerződést kössön a BKV az ajánlott céggel, amelyet ő szükségtelennek ítélt.
Antal Attila nyomozati szakban, védője jelenlétében tett vallomásaiban mindig hangsúlyozta: önmagára és terhelttársaira tett vallomásait fenntartja. Antal megjegyezte, nem lehetett ellentmondani Hagyó Miklósnak, Demszky Gábornak vagy Mesterházy Ernőnek, mert ha Mesterházy megkérdezte, hogy miért nincs aláírva az adott szerződés, az azt jelentette, hogy alá kellett írnia.
A vádirat szerint a Hagyó Miklós által vezetett bűnszervezet 2007 januárjától 2008 augusztusáig 1,49 milliárd forintot meghaladó vagyoni kárt okozott a BKV-nak. A per október 9-én folytatódik.