A német kormány törvénnyel kívánja szabályozni a kérdést. „A kölni ítélet nyomán előállt bizonytalanságot a kabinet hamarosan megszünteti és jogbiztonságot teremt” – hangsúlyozta a napokban Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter. A törvény megalkotásáig tartó időszakra a tartományi rangú Berlin vezetése – a tartományok közül elsőként – átmeneti rendelkezést léptetett életbe. E szerint a szülőknek igazolni kell, hogy vallási okból kívánják elvégeztetni a beavatkozást a fiúgyermeken.
A vasárnapi tüntetésen elutasították a szabályozást, Wolfgang Thierse hívő katolikus szociáldemokrata politikus, a német törvényhozás alsóházának volt elnöke például felvetette: vajon miért kellene az államnak foglalkozni azzal, hogy milyen szokások tartoznak a vallási közösségeket összefogó hagyományok körébe. Megjegyezte: „talán zsidóigazolványt kellene lobogtatni” a szülőknek, ha gondoskodni kívánnak gyermekük körülmetéléséről?
A kölni tartományi bíróság ítéletben arra hivatkozott, hogy az egyén önrendelkezési joga előbbre való a vallásszabadságnál és a szülői felügyeleti jogoknál. Az ítélet szerint a beavatkozás csecsemők esetében minősül testi sértésnek. Idősebb korban, az érintett hozzájárulásával szabadon lehet körülmetélést végezni.