Az ünnephez kapcsolódóan országszerte szentmiséket tartanak a katolikus templomokban. Mint az MKPK sajtószolgálata írta, az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus édesanyjának, Máriának a holttestét röviddel halála után feltámasztotta „és magához emelte” a mennybe.
Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek Szűz Mária „égi születésnapjáról”. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, vagyis „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. században egész Keleten elterjedt az ünnep.
Róma a VII. században vette át, s itt a VIII. századtól Assumptio beatae Mariae-nak, azaz „a Boldogságos Szűz mennybevételének" nevezték. XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.
Nagyboldogasszony napja a karácsony és újév mellett a harmadik olyan parancsolt ünnep Magyarországon (ezeken a hitüket gyakorló katolikusoknak az egyház szentmisehallgatást ír elő), amely nem szükségszerűen vasárnapra esik. Mária „égi születésnapjá” ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába I. Szent István király, ezért hívják Jézus édesanyját „Magyarország égi pártfogójának”, vagyis Patrona Hungariae-nak.
Erdő Péter bíboros Nagyboldogasszony napján az esztergomi bazilikában mutat be ünnepi szentmisét, utána a bíboros elkíséri az Esztergomon is áthaladó Mária út zarándokait egy közeli útjelzéshez, ahol megáldja a zarándokút kelet-nyugati, az erdélyi Csíksomlyót az ausztriai Mariazell-lel összekötő ágát.