Eltűntek a nők az olimpiáról

„Mi lehet az oka annak, hogy a sportriporterek, szakkommentátorok ilyen sűrűn nevezik a sportolónőket hölgynek, miközben a férfiakat nem nevezik úrnak? Udvariasak akarnak lenni? A szóismétlést akarják elkerülni? Talán mindkettő. Van azonban olyan értelmezése is a hölgyezésnek, amelyről valószínűleg nincs tudomásuk – ettől persze ez az értelmezés még lehet érvényes, és következményeit is érdemes megfontolnunk. (...)

A példákból kibontakozó gondolkodásban még mindig nem természetes, hogy nők is indulnak az olimpián: ezt az mutatja, hogy a férfi sportolókra jelöletlenül hivatkoznak, azaz »alapesetnek« tekintik, a nőkre viszont nagyon sokszor jelölten (pl. a francia – a francia hölgy; cselgáncsozó – cselgáncsozó hölgy). A hölgyező kommentátoroknak nyilván semmi bajuk a nők olimpiai részvételével, vélhetően fogalmuk sincs, hogy szóhasználatuk milyen kulturális értelmezési keretet idéz. Éppen ez a rejtett jelentéshálózatok jellegzetessége: »üzenetük« többnyire sem a beszélők, sem a hallgatók fejében nem tudatosul, hanem észrevétlenül erősíti a kultúrával örökölt gondolkodásmódot. (...)

Ráadásul a hölgy indokolatlan, nem az úr, hanem a férfi párjaként történő használata olyan kulturális mintát hív elő, amely leértékeli a nőket. A semleges nő helyén használt hölgy magával hozza a hölgy eredeti jelentését, s ez csak látszólag kedvező, valójában azt az idealizált nőképet sugallja, amely szerint a nők »hölgyek«, azaz eredendően finomak, kedvesek, jólneveltek, törékenyek – tehát vigyázni kell rájuk, gondoskodni kell róluk, dönteni kell helyettük, hiszen gyengék, tájékozatlanok és sérülékenyek. Ezért van, hogy ha foglalkozásnevekhez illesztjük a hölgy szót (orvos hölgy, igazgató hölgy, festő hölgy, rendőr hölgy), az leértékelő, azt fejezi ki, hogy a doktornő, igazgatónő, festőnő, rendőrnő nincs éppen hivatása magaslatán. Az olimpián induló sportolónők egyik szempontból sem »hölgyek«: magas elvárásoknak megfelelő versenyzők, nem törékenyek, nem szorulnak védelmezésre.”