„Bennünket soha nem tartottak történelmi egyháznak”

„– Melyik fél akarta erősebben – ha lehet ilyet mondani – az egyesülést?

– A gondolat mindkét félben megfogalmazódott, fokozottabban talán az erdélyiek nyilvánították ki az egyesítés iránti vágyukat. A híveink azt a sérelmet is többször megfogalmazták, hogy bennünket soha nem tartottak történelmi egyháznak, az unitáriusok különösen a magyarországi médiában szorultak háttérbe. Úgy gondolom azonban, hogy az elmúlt 450 évben az unitárius közösség mégiscsak tett le a magyar egyetemes egyházkultúra asztalára értékeket, így jogosan formálódott meg az óhaj, hogy bennünket is megemlítsenek, a magyar közvéleménynek tudomása legyen a Magyar Unitárius Egyházról. Az egyházegyesítéssel így a világ felé is nyitunk, mindenképpen szükség van arra, hogy jó értelemben reklámozzuk magunkat, bevezessük a magyar köztudatba, hogy létezünk, jelen vagyunk.

A múltban és a jelenben is vannak olyan személyiségeink, akik büszkén vállalták, hogy unitáriusok, akik értékeikkel gyarapították az összmagyar kultúrát. Jelentős világi eseményekkel kapcsolatban is megfogalmazza az egyház a maga álláspontját, ez pedig a továbbiakban a magyarországi média felé is nyitott lesz, erre persze eddig is volt lehetőség, most azonban szervezettebben, összehangoltabban tudunk közösen dolgozni.

– Miben nyilvánul majd meg az egyesítés gyakorlati jellege, célkitűzése?

– A legfontosabb feladat mindenképpen az lesz, hogy híveinkkel megtaláljuk a kapcsolatot, megteremtsük azokat a lehetőségeket, amelyek által újból bekapcsolódhatnak egyházi közösségünkbe. Az egyesítés révén talán jobban oda tudunk majd figyelni híveinkre, megerősíthetjük a diaszpórában élő közösségeket, a Magyarországon létező mintegy 9–11 egyházközség nem érzi majd magát árvának, kitaszítottnak, hiszen létrejön egy központi nagy egyházi közösség. Tulajdonképpen az egyesítés gondolata inkább gyakorlati kérdés, hiszen például a népszámlálási adatokat nézve is elmondhatjuk, hogy ha le is lassult a kivándorlási folyamat, mégsem állt le, az Erdélyből kitelepedetteknek azonban továbbra is szükségük van arra, hogy valahová tartozzanak. Másik gyakorlati feladat a határ menti gyülekezetek segítése, öszszekapcsolása, például Szatmárnémetiben próbáltunk egy szórvány egyházközséget kialakítani, ez mindössze 30 kilométerre található a magyarországi Kocsordtól. Vagy megemlíthetjük a szegedi, hódmezővásárhelyi, aradi és temesvári leányegyházközségeket, ezeket egyszerűbben lehet majd pasztorálni, megtartani az istentiszteleteket, a családlátogatást, közös programokat szervezni, hiszen nem Kolozsvárról kell irányítani a gyülekezeteket. A lelkészképzés továbbra is a kolozsvári Protestáns Teológia Intézetben zajlik.”