Pressman búcsúajándéka: ismét Polyákék fogják osztani az amerikai pénzt a balliberális lapoknak
Még a 2026-os választás előtt kap egy utolsó „dollárfröccsöt” az ellenzéki sajtó.
A magam részéről nem szeretnék olyan helyen élni, ahol nem lehet nyíltan, szabadon gondolkodni és véleményt nyilvánítani. Interjú.
„A tavalyi kiállítás elmaradásával kapcsolatban azt mondtad: a szponzorok »tartanak a szabad véleménynyilvánítás terepétől«.
No comment…
Ne feszegessük?
Dehogynem, bármit megkérdezhetsz. Tényleg. Az egész ARC-ot azért csináljuk, mert amit gondolunk, arról szeretünk megnyilvánulni és ezt másoknak is jó lehetővé tenni. A magam részéről nem szeretnék olyan helyen élni, ahol nem lehet nyíltan, szabadon gondolkodni és véleményt nyilvánítani. Azért az köztudomású, hogy valamelyest ez nehezebb manapság. Pláne hogyha egy ingyenesen megtekinthető, képnézegetős rendezvényt kell összehozni, amihez ugye kell anyagi forrás meg egyéb támogatók. Tehát ezúton is nagyon és nem szokványosan komoly meghajlással köszönöm a támogatóinknak az idei segítséget. Mert ez nem egy hagyományos év, már csak azért sem, mert tavaly nem volt se pályázat, se kiállítás.
Térjünk vissza magukhoz a munkákhoz. Nem merült fel bennetek olyan félelem, hogy az ARC átmegy magyaros önostorozásba?
A magam részéről azért nem féltem ettől, mert volt ilyen plakát is, meg olyan is. Egyébként az önostorozás és az önkritika között nagy különbség van. Azzal, hogy önkritikus valami vagy valaki, semmi baj nincs, sőt! Az tény, hogy az ARC kiállításra inkább jellemző a kritikus hozzáállás, mintsem a valamit pozitívan kiemelő, éljenző megoldás, vagy legalábbis kevés.
Az első évekhez és ahhoz képest is, hogy Geszti Péter reklámos arcként ismert, mintha folyamatosan egyre kevesebb lett a kereskedelemmel, az üzlet világával foglalkozó plakáttéma és több a társadalmi, szociális kérdéseket feszegető.
Ez nyilván azzal is összefügg, hogy a zsűri mit tartott fontosnak kiemelni a mezőnyből. Bízom abban is, hogy a pályázók rátaláltak ezekre a területekre és talán tudatosabban figyelnek a társadalmi lét részleteire. Az is megfigyelhető Magyarországon – a rendszerváltás óta és különösen az utóbbi időben –, hogy a különböző társadalmi kérdések gyakrabban jutnak el a nyilvánosság felszínére. Egy csomó dolgon nem rágtuk át magunkat. Ezt előbb-utóbb meg kell tenni társadalmi méretekben, de javaslom, mindenki kezdje magával és a saját életével!”