Az európai börtönöket is elárasztották a külföldiek

Főleg Nyugat-Európában kritikus a helyzet.

A Penge-filmek sztárja megkezdte hároméves szabadságvesztése letöltését csütörtökön. Snipes még 1999 és 2001 között nem adta le adóbevallását, ezért 15 millió dollárral károsította meg az államot.
Wesley Snipes színészt még 2008-ban ítélték három év börtönre, mert 1999 és 2001 között nem adta le adóbevallását. Snipes ugyan fellebbezett, de a bíróság nem volt hajlandó az ügyét újratárgyalni. A színész azzal védekezett, hogy a tanácsadójára hallgatva nem vallotta be azt az adót, amit az adott évek alatt megkeresett. Az esküdtszék egyébként elhitte ezt az érvelést és februárban csak szabálysértésben találta vétkesnek. Az adócsalás és az összeesküvés vádja alól azonban felmentették a filmsztárt, akinek ügyvédjei szerint a védencükre kiszabott büntetés figyelmen kívül hagyja a testület ítéletét.
Még börtönbe vonulása előtt Snipes Larry King műsorában kifogásolta, hogy a média úgy állította be, mintha egy adócsaló szervezet szellemi irányítója lenne. Negatív kivételezésre panaszkodott és elmondta: amióta Bronxban felnőtt, mindig is törvénytisztelő polgár volt. King műsorában felolvasták az egyik esküdt, Frank Tuttle írásos nyilatkozatát arról, hogy a 12 fős társadalmi ítélkező testületből hárman már a tárgyalás előtt meg voltak győződve Snipes bűnösségéről. A színész egyébként befizette adótartozását, csütörtök óta pedig a Lewis Run-i McKean Szövetségi Korrekciós Intézet rabja.