Háromhetente ülésezne Kövér

2010. augusztus 11. 07:28

Az Országgyűlés új elnöke visszatérne az első Orbán-kormány gyakorlatához, és háromhetente ülésezne a parlamentben. Orbán Viktor szerint ez korábban hiba volt. Kövér a Hír TV-ben elismerte: ebben nem ért egyet a miniszterelnökkel.

2010. augusztus 11. 07:28

Kövér a Hír TV-ben a háromhetenkénti ülésezési rendet azzal indokolta: „most sok esetben öszszecsúszik a plenáris ülés a bizottsági ülésekkel. Van, amikor azt kell nézni, hogy hová lehetne besuszterolni egy bizottsági ülést, hogy a képviselők haza tudjanak menni Budapestről a választókerületükbe vagy a családjukhoz, hogy őket is lássák. A rohanás a munka rovására megy. És sokkal több energiát vesz igénybe a képviselők részéről, mint az az ülésezési mód, amit egyszer már kipróbáltunk” - tette hozzá. 

Arra, hogy a választási kampány során Orbán Viktor is elismerte, hogy a háromhetenkénti ülésezés bevezetése hiba volt, Kövér László úgy válaszolt: „Nem volt hiba. És erre azt tudom mondani, hogy puff neki! Már megint egy kérdés, amiben nem értünk egyet Orbán Viktorral a nyilvánosság előtt.”

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzéknek hetente kellene gyakorolnia jogait. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a Népszabadságnak azt mondta: a mostani törvényalkotási vágtát elnézve nem indokolt a háromhetes ciklus bevezetése. „Ha sikerülne erről meggyőzni Kövér László házelnök urat, én a mostani, heti rendre szavaznék” - mondta Harrach. A Jobbik határozottan ellenzi az ülésezési rend megváltoztatását, az MSZP és az LMP nyitott a házelnökkel való tárgyalásra.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
soelmo
2010. augusztus 11. 13:31
Kövér azt mondta, mint jobb helyeken, a magyar ogy.-ben is a 3-hetenkénti plenáris ülésezés volna ésszerű....ezt meg is tehetnék jelenlegi többségükkel, de nem fogják erőltetni!!!! Majd ha azok a képviselők, akik ellenzékben is egyetértenek vele és nem a tv-szereplés az egyetlen vágyuk az országgyűlésben, meg lehet egyezni a havi egyszeri ülésnapban. Én ezt hallottam a füleimmel az ECho-tvben.
vizipipa
2010. augusztus 11. 11:06
Mi a probléma? A Házszabály 4/5-ös. Amikor a 2/3 megvan - a Fidesz megegyezett önmagával - akkor már nem túl sok hiányzik. Egyezzenek meg!
nyoooc
2010. augusztus 11. 10:49
Meg vagyok lepve. Na nem az ötleten, hanem hogy a Jobbik utasítja el kapásból, míg a szocik meg az LMP tárgyalnának róla.
states
2010. augusztus 11. 07:42
Időnként az az ember benyomása, hogy már a Fidesznek is elege van a kétharmadból, és szeretné, ha a választók minél előbb visszavándorolnának a szocik mögé. Más magyarázat nincs erre a legújabb Kövér-faszságra például. Már egyszer bebukták ezt az ötletet 10 évvel ezelőtt, maga Orbán is elismerte, hogy hiba volt, de hát ez Kövért nem zavarja. Még a mai Magyar Nemzet is besokallt Kövér hülyeségén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!