Beer Miklós római katolikus megyéspüspök, Szabó István református püspök és Fabiny Tamás evangélikus püspök közös közleményben fejezték ki egyet nem értésüket a Verőcén felépült Kárpát-Haza Templom ügyével.
Az épületet Bethlen Farkas, Verőce polgármestere ötletéből húzták fel, a Julianus Barát Alapítvány segítségével a Lósi-völgyben. A honlap szerint „az egyszerű hófehér falak és boltozat között színes üveg-ablaksor feszül, melyen honfoglaló eleink páratlanul gazdag díszítőművészete jelenik meg fénybe öltöztetve. Középpontban, az álmában égbe emelt Emese, akitől a monda szerint az Árpád-ház származik, mely család 400 éves uralkodása alatt a legtöbb szentet adta Európának és a világnak.”