Marad-e a hatalomban a nyolc éve kormányzó Jog és Igazságosság, vagy legyőzi sokszínű ellenzéke: nyitott a lengyel választás kimenetele a kampány utolsó heteiben.
Kilőtték a startpisztolyból a fehér-piros konfettit, hivatalosan is rajtot vett a lengyel kampány: augusztus elején Andrzej Duda államfő október 15-ére tűzte ki az országgyűlési választást, melynek során nemcsak a lengyeleknek, de a magyaroknak is van miért izgulniuk.
A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) az előző hónapokban valamicskét javított pozícióin: támogatottsága a Politico Poll of Polls közvélemény-kutatási átlaga szerint 35-ről 39 százalékra emelkedett július óta, s a növekedés egyelőre töretlen. A legesélyesebb ellenzéki tömörülés, a Polgári Platformból (PO) és több kisebb pártból álló Polgári Koalíció (KO) 30 százalékon stagnál. Bajban van azonban a két másik jobboldali ellenzéki erő: a Szabadság és Függetlenség Konföderáció finoman Ukrajna-ellenes, gazdasági liberális álláspontját az infláció csökkenésével már nem 14, csak 11 százaléknyi lengyel támogatja, a korábban a KO-val fej fej mellett haladó, Harmadik Út (TD) nevű szövetség pedig áprilisi megalakulása óta egyre csak zsugorodik, most 8 százaléknál tart. Ugyanott, ahol a baloldalra különösebb igényt nem tartó lengyel társadalom minden vörös pártját tömörítő Baloldal.
Az ellenzék a kormánypárt erősödéséért önmagát is okolhatja. Donald Tusk exminiszterelnök, az Európai Tanács és az Európai Néppárt volt elnöke, a KO kormányfőjelöltje – akiről a lengyel közéletben saját karrierdöntéseitől sem függetlenül felépült a „németek kedvenc lengyelének” csúfos imázsa – nemrégiben ugyanis szerencsétlen nyilatkozatot tett az európai uniós pénzekről. Ezekből hazánkhoz hasonlóan Lengyelország sem kapott még egy fillért sem, hiába illeszkedik bele tökéletesen az uniós fősodorba a háború ügyében. „Ünnepélyesen fogadom: a választás, a győzelem másnapján megyek, és felszabadítom a pénzeket – mondta Tusk. –Egy kevés jó szándék és némi hozzáértés elég ahhoz, hogy feloldjuk a lengyelek Brüsszelben álló pénzét.” Az uniós pénzeső reménye ahelyett, hogy megdobta volna a KO népszerűségét, inkább a kormánypártok narratíváját erősítette meg, amely szerint Lengyelországtól csak azért tartja vissza a pénzt az Európai Bizottság, hogy megtörje a gazdasági fejlődését, és hű szövetségesét, Tuskot az Ujazdów sugárúti kancelláriára ejtőernyőztesse.
Tuskról felépült »a németek kedvenc lengyelének« csúfos imázsa”
Ráadásul a Polgári Koalíció tavaszi, kora nyári népszerűség-növekedése illúziónak bizonyult, ugyanis Tuskéknak kizárólag a másik nagy jobbközép blokktól, a Harmadik Úttól sikerült szavazókat elcsábítaniuk, amelyet a tévés műsorvezető Szymon Hołownia-féle Lengyelország 2050 (PL2050) és a Lengyel Koalíció (KP) nevű kisgazda–jobbközép minikoalíció alkot. A Lengyel Koalíció legnagyobb tagja, a Lengyel Néppárt (PSL) ugyanis korábban Donald Tuskkal kormányzott együtt, s a választók fokozatosan rájöttek: a Harmadik Út valójában nem harmadik út, hiszen kormányra csak a Polgári Koalíció partnereként, Tuskot hatalomra segítve kerülhetne. Így aztán villámgyorsan elpártolt tőlük mindenki, aki nem szeretné a volt miniszterelnök kezében tudni a kormányrudat, azok pedig, akik tudnának együtt élni Tuskkal, átpártoltak az eredeti Tuskhoz. A megmaradt szavazók feltehetőleg már programalapon szavaznak a Harmadik Útra, amely egyébként Márki-Zay Péter legszebb álmait valósítja meg: a választási pénzszórás leállítása jegyében idén már a családi pótlék jelentős emelését sem szavazta meg, emellett a tb terhére fizetne magánegészségügyi ellátásokat, továbbá ellenzi a melegházasságot, és népszavazáson rendezné a 2020-ban élesedett abortuszvitát.
A Konföderáció hitelesebben képviseli a harmadikutasságot. Vezetője, Sławomir Mentzen Jarosław Kaczyński és Donald Tusk nyugdíjba küldésével kampányol, s a koalíció dolgában is erősen fogalmaz: a két nagy blokk bármelyikével hajlandó kormányozni, de csak akkor, ha megvalósítja gazdasági programját. Ez egyébként a gazdasági tekintetben liberálisabb KO-nak könnyebben sikerülne, mint a paternalistább kormánypártnak – de uniós és kultúrharcos ügyekben a KO és a Konföderáció álláspontja összeegyeztethetetlen. Legalábbis látszólag.
A kormány Donald Tuskra hegyezi ki a kampányt, s láthatóan jól rezonál a lengyelekkel a német zsoldban álló szuverenitásgyilkos eurokrata képe, amelyet róla festenek. A PiS de facto vezetője, Jarosław Kaczyński miniszterelnök-helyettes Tuskot egy kampányrendezvényen „a tiszta gonosz megtestesüléseként” írta le, aki „a brüsszeli elit követeként (…) megvalósítaná Brüsszel tervét”. Erre a képre játszik rá a kormánypárti kampány többi fontos szereplője is, például Mateusz Morawiecki miniszterelnök, aki egy másik rendezvényen úgy fogalmazott, „küldjük vissza Tuskot oda, ahonnan jött” – azaz Brüsszelbe.
Az érzelmes, személyeskedéssel gazdagon tűzdelt Kaczyński–Tusk-párharc egyébként évtizedes szép hagyománya a lengyel politikának. 2021-ben, mikor a háború még nem zajlott, így a lengyel kormánynak nem volt módja Vlagyimir Putyin legnagyobb ellenségének képében tetszelegni, Tusk a belpolitikába visszatérve egyenesen úgy fogalmazott, a „gonosz PiS (…) száz százalékban az orosz agendát valósítja meg”. Izgalmas kommunikációs stratégia ez a mából nézve.
A kormánypárt legfőbb kampányeszköze egy négykérdéses referendum, amelyet – feltehetőleg a magyar jobboldal politikai boszorkánykonyhájából puskázva – a választással egyszerre fognak majd megtartani. A népszavazás kezdetben csak a lengyel–magyar tandemet újra összehozó uniós migrációs paktumról szólt volna, azóta azonban három másik fontos témával bővült, amelyben a kormány igyekszik kényelmetlen pozíciókba tolni az ellenzéket.
Az ellenzék a kormánypárt erősödéséért önmagát is okolhatja”
Az első kérdés arra vonatkozik, hogy támogatják-e a választók az állami vállalatok külföldieknek való eladását. Ez a kérdés Kaczyński narratívájába illeszkedik, aki azt nyilatkozta, „a németek azért akarják Tuskot kinevezni, hogy eladja közös vagyonunkat”. Az ellenzék itt azzal támadt vissza, hogy a kormány tavaly eladta a Saudi Aramcónak és a Molnak a PKN Orlen olajcég kisebbségi tulajdonrészét – igaz, azt nem tette hozzá, hogy az uniós versenyjogi szabályok miatt.
A második kérdés a nyugdíjkorhatár emeléséről szól – a gazdaság- és szociálpolitikai kérdésekben ugyanis a 2015-ös választáson a PiS balról győzte le Tuskékat, s az általuk megemelt nyugdíjkorhatárt vitte le a nők esetében 60, a férfiaknál 65 évre. Ezt elevenítenék fel a választók fejében a második kérdéssel.
A harmadik kérdés foglalkozik a migrációs paktummal. Itt az ellenzék azzal érvel, hogy ez egyrészt már eldőlt, kár róla szavazni; másrészt a nagyszámú ukrán menekült befogadása miatt Lengyelország még profitálhatna is a paktumból; harmadrészt pedig előhúzták a Magyarországon is ismert vendégmunkáskártyát. Ez olyannyira sikeres volt, hogy a kormány menten ki is hátrált azon terve mögül, hogy a lengyelországi munkaerőhiányt enyhítendő vízumkönnyítést vezessen be számos ázsiai ország állampolgárainak. Azt azonban nem tagadja az ellenzék, hogy támogatja a paktumot, s ez a közvéleményre hatni látszik – ezért is nevezte Morawiecki Tuskot „a legnagyobb veszélynek Lengyelország biztonságára”.
A negyedik kérdéssel, amely a belarusz határon álló kerítésre vonatkozik, a kormány az orosz kártyát játssza ki. A Minszk által szervezett migrációs válság kivédésére Lengyelország tavaly megkezdte a kerítésépítést Belarusszal közös határán, s ezt az ellenzék számos tagja ellenezte, lebontását támogatta – így Mariusz Błaszczak védelmi miniszter most azzal sorozza Tuskot és csapatát, hogy a kerítés lebontásával jobban kitenné Lengyelországot az esetleges orosz agressziónak.
A referendum mesterien játszik rá a választók érzékenységére”
A referendum mesterien játszik rá a választók érzékenységére, nem csoda tehát, hogy Tusk a bojkottálására szólítja fel választóit. Ez Magyarországon a gyermekvédelmi népszavazás tekintetében egyáltalán nem működött, és kérdéses, hogy Lengyelországban van-e tere a bojkottpolitikának. Erről Tusk hamarosan személyesen is meggyőződhet, ugyanis az ellenzéki bojkott miatt öt kormánypárti és négy ellenzéki tag helyett kilenc kormánypárti taggal állt fel az orosz befolyást vizsgáló bizottság, amelyet az ellenzék személyesen Tusk ellen kitalált politikai fegyvernek nevez. A választásig bizonyosan kiderül, jó döntés volt-e átengedni a kormányoldalnak.
Annak a kormányoldalnak, amely egyébként váratlan helyről kapott segítséget: a legrégebb óta hivatalban lévő amerikai kongresszusi képviselő, a republikánus Chris Smith ugyanis nyilvánosan kiállt az 1300 milliárd eurós lengyel kártérítési igény mellett, amelyet a PiS már-már rituálészerűen rendszeresen benyújt Németországnak. De vajon elég lesz-e az amerikai hátszél ahhoz, hogy megtörjön a patthelyzet, amelyben a felmérések alapján sem a kormány, sem a baloldal nem tudna a mindkettejüknek kellemetlen Konföderáció nélkül kormányt alakítani?
Roman Giertych, avagy a szent tehenek levágása
Kielcében csak úgy mészárolják mostanság a lengyel politika szent teheneit. A történet úgy kezdődött, hogy Jarosław Kaczyński – a főváros látványos ellenzéki fordulatától nyilván nem függetlenül – bejelentette: harminckét év után először nem fog indulni varsói körzetében, rossz nyelvek szerint azért, mert nem szeretne kevesebb voksot kapni, mint az ott induló Tusk. Nyílt titok, hogy helyette a közép-lengyelországi Kielcében, biztos PiS-es körzetben indul majd. Tuskék pedig, „hogy ne legyen egyedül”, kaján mosollyal ráindítják saját korábbi miniszterelnök-helyettesét, Roman Giertychet, aki idén állt be az ellenzéki összefogásba. Giertych annak idején is jobbra állt a PiS-től, így lehetnek esélyei a hagyományosan mélykonzervatív kerületben. Igen ám, de van egy bökkenő: Tusk az abortuszért tüntető szavazók megszólítása érdekében korábban megígérte, hogy csak abortuszpárti jelöltek indulhatnak a listáján, Giertych pedig – kőkonzervatív lévén – abortuszellenes. A jelölése ellen ezért KO-s parlamenti képviselők is nyíltan lázadoznak.
Nyitóképen: Donald Tusk egy ellenzéki kampánygyűlésen augusztus 27-én Sopotban. fotó: AFP / Michal Fludra / NurPhoto
A Tisza Párt „történelmi felhatalmazása” gyors cselekvéseket igényel Zárug Péter Farkas szerint, de megvan rá az esély, hogy egy demokratikus „béna kacsává” válik.
A Skót Nemzeti Párt megnyerte a helyi választást, de nem szerzett önálló többséget. A függetlenségpárti erők azonban minden korábbinál erősebb parlamenti többséget alkotnak, miközben a Brexit után Skócia számára az önrendelkezés kérdése egyre inkább összekapcsolódik az Európai Unióhoz való visszatérés ígéretével.
Tavaly ősszel visszavonult a közélettől, de a jobboldal súlyos választási veresége most visszatérésre késztette Szentesi Zöldi Lászlót, aki ennek ellenére vallja: az ember nem a politikáért él.
A Merz-kormányzat látványosan igyekszik valamiféle pozitívummá keretezni a katasztrofális hírt.
Az influenszer-kormányzás első jelei nem sok jót ígérnek. Vajon az abortusz ügyében is enged a liberálisoknak a kormány? És amennyiben igen, mi lesz erre a konzervatív szavazók válasza?
Ez ez a polgári Magyarország.
Őszintén beszélt a KDNP-s képviselő.
