Kis világunk a nagyvárosban

Egy Robur kisbusz motordobján, a sofőr- és az anyósülés között ülök 1989-ben, amikor a család ősi házába, a Tiszt­viselőtelepre költözünk. Hatéves vagyok ekkor, ott kezdem a sulit a Vajdában. Nem is sejtem még, hogy jó három évtizedig itt élek majd, s ezt hívom otthonnak.

Hamar beleszoktunk aztán, hiszen a telep egy kertvárosi szomszédság, egy csendes kisvárosi negyed, amit körbefolynak a nagy utak. Eljött az idő, hogy egyedül jártam a suliba négy sarokkal odébb, és édesanyámék leküldtek a kis boltba a szomszéd utcába. Gyakran tollasoztunk az utcán a tesókkal, vagy fociztunk a Bláthyn, a plébánia előtt a hittanosokkal, esetleg a Bláthy végében, a suli mellett, ami zsákutca, nem lehet behajtani, mert játszóutcát csináltak belőle valamikor a kilencvenes években. Igaz, akkor már inkább az iskolaudvaron fociztunk, s ha be volt zárva a nagy kapu, hát átmásztunk a kerítésen.