A család csodája

Volt nekem egy pap nagy-nagybátyám, Waigand József, aki összetartotta a nagycsaládot. Pedig nem volt könnyű dolga: eltiltották a papi hivatása gyakorlásától, a húga, a nagyanyám a kitelepülés elől Surányba menekült, és ott nyomorgott nyolc gyerekével, köztük anyukámmal. Csalánlevest ettek, a zajló Dunán keresztül jártak iskolába.

Jóska bácsi minden hétfőn tartott „rítust”, vacsorát, ahova mindenkit szeretettel várt „rituális maszattal” – ami valami kenyérre kenhető krém volt. Jóska bácsi nemcsak a családban, hanem papként is hatalmas közösséget teremtett máriaremetei kápolnájában, bábozott, és a világ minden szegletéből levelezett misszionáriusokkal. Csengőt kért tőlük, úgyhogy a miséje alatt gyerekként együtt ráztam a többiekkel valami kolompot. Így is temettük el, hatalmas csengetéssel. Jóska bácsi minden kerek évfordulójára írt egy imát, és az egyikben azt kérte, hogy a leszármazottak szeressék egymást.