Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Három palack tokaji aszú, két szál kolbász, egy skatulya bélyeg a családi gyűjteményünkből. Ezeket kaptam apámtól útravalónak, amikor 1969. szeptember 1-jén elindultam a jugoszláv határ felé. Nem sok elképzelésem volt, mi fog történni, de úgy gondoltam, ezek a „valuták” a táskámban csak segítenek majd a kezdeti nehézségek leküzdésében.
A kolbászok nem sokáig voltak velem, az első lágerben kilopták a fejem alól a táskámból, amíg aludtam. Itt, egy Trieszt melletti hentesnél láttam életemben először mortadellát: nem felejtem el a látványt, ahogy a friss fél cipóba gazdagon hullottak alá a vékony mortadellaszeletek… Soha ennyi húst egy szendvicsben nem láttam, gyönyörű volt. Nem is volt kérdés, hogy amint lehet, dolgoznom kell, ennem kell, túl kell élnem.