Tudniillik a hőszivattyú is árammal megy, amit Németországban korántsem kibocsátásmentes forrásokból nyernek, többek között az atomerőművek bezárásának következményeként. Az előirányzott érdemi kibocsátáscsökkenés – amely bolygónkat nyilvánvalóan megmenti a pusztulástól – a méregzöldek szerint alig kerül valamibe,
hiszen mindössze a középosztályt kell újfent kifosztani hozzá.
A következő évtizedekben ugyanis a német dolgozó népnek a fűtésrendszerek átállítása csekély 600 milliárd eurójába fog fájni az ingatlanok árára gyakorolt hatás és a darabonként 45 ezer euróba kerülő, máris hiánycikknek számító berendezések gyakorlatilag kötelezővé tett beszerzése miatt. Megfelelő mértékű állami kompenzáció vagy pályázati rendszer pedig, úgy tűnik, nem lesz, hiszen nincs is rá pénz.
Hiába, a klímaszorongás leküzdése és a napfényes ökoszocialista jövő megteremtése áldozatokat kíván az adófizetőktől.
A lassan újra kiépülő tervgazdaság előnyeit természetesen a hőszivattyúlobbi is ügyesen kihasználja, a gyártók ugyanis azzal fenyegetnek, hogy ha elhalasztják a szabályozás hatálybalépését akár csak egy évvel is – amit egyes kritikusok szorgalmaznak –,
jönnek az ázsiai versenytársak, és leuralják a piacot. Igaz – mondják –, hogy most még drágák a berendezések, hiszen kevés van belőlük, de ennek leküzdésére és a kapacitások bővítésére már eurómilliárdokat irányoztak elő. Ilyen körülmények között nyilván az is véletlen egybeesés, hogy az egyik nagy német gyártócéget éppen a minap vásárolta fel egy amerikai vállalkozás.