Tervgazdaság német módra – újra lecsap a germán maximalizmus

A Mandiner-elődlap Utolsó Figyelmeztetés (UFi) szerzőinek rovata hetilapunkban

Hogy Fábry Sándort idézzük szabadon:

És bizony a közelmúltban volt bőven, amit jó lett volna abbahagyni: a gazdasági migránsok szinte korlátlan beengedése, az atomenergia teljes kivezetése, a nyelv genderkompatibilissá erőszakolása, hogy csak néhány elrettentő példát említsünk.

A klímaőrületet (Klimawahn) lassan államvallássá előléptető, jobb sorsra érdemes Németország zöldpárti vezetés alatt álló gazdasági és klímavédelmi minisztériuma (sic!) most újabb előremutató ötlettel állt elő: jövő év januárjától

Auf wiedersehen, gázcirkó! A kötelezővé tett, kétségkívül hatékonyabb fűtési megoldásoktól az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenését és jelentős energiamegtakarítást vár a kormányzat.

Ez így akár még jól is hangozhatna, van azonban néhány bökkenő.

Az illetékes minisztérium egy parlamenti bizottság felszólítására a minap kénytelen volt ugyanis elismerni, hogy a hatmillió újonnan telepítendő hőszivattyú a szén-dioxid-kibocsátást az optimista számítások szerint mindösszesen 1,4 százalékkal fogja mérsékelni, azt is csak 2030-ig.

Tudniillik a hőszivattyú is árammal megy, amit Németországban korántsem kibocsátásmentes forrásokból nyernek, többek között az atomerőművek bezárásának következményeként. Az előirányzott érdemi kibocsátáscsökkenés – amely bolygónkat nyilvánvalóan megmenti a pusztulástól – a méregzöldek szerint alig kerül valamibe,

A következő évtizedekben ugyanis a német dolgozó népnek a fűtésrendszerek átállítása csekély 600 milliárd eurójába fog fájni az ingatlanok árára gyakorolt hatás és a darabonként 45 ezer euróba kerülő, máris hiánycikknek számító berendezések gyakorlatilag kötelezővé tett beszerzése miatt. Megfelelő mértékű állami kompenzáció vagy pályázati rendszer pedig, úgy tűnik, nem lesz, hiszen nincs is rá pénz.

Hiába, a klímaszorongás leküzdése és a napfényes ökoszocialista jövő megteremtése áldozatokat kíván az adófizetőktől.

A lassan újra kiépülő tervgazdaság előnyeit természetesen a hőszivattyúlobbi is ügyesen kihasználja, a gyártók ugyanis azzal fenyegetnek, hogy ha elhalasztják a szabályozás hatálybalépését akár csak egy évvel is – amit egyes kritikusok szorgalmaznak –,
jönnek az ázsiai versenytársak, és leuralják a piacot. Igaz – mondják –, hogy most még drágák a berendezések, hiszen kevés van belőlük, de ennek leküzdésére és a kapacitások bővítésére már eurómilliárdokat irányoztak elő. Ilyen körülmények között nyilván az is véletlen egybeesés, hogy az egyik nagy német gyártócéget éppen a minap vásárolta fel egy amerikai vállalkozás.

Eközben a fősodratú ellenzék legfőbb ellen­érve nem az, hogy tönkremegy a társadalom gerincét jelentő közép­osztály, hanem hogy az elsietett bevezetés miatt az emberek „kevésbé lesznek elfogadók a klímavédelem iránt”. Hát igen,

A fentieket hallva olyan kényelmetlen érzésünk támadhat, amilyennel utoljára talán nagyszüleink találkoztak: ideológiai alapon erőltetnek rá valami veszélyes, átgondolatlan hülyeséget az emberekre (hiszen a tervhivatal jobban tudja, mi a jó nekik), igazán ellentmondani pedig a fősodratú politikából és sajtóból senki sem mer.

Megállás aligha lesz, a tiltólistára ugyanis következő tételként a tűzifát fogják felvezetni, amivel félmillió erdőgazdasággal foglalkozó német család megélhetése kerülhet veszélybe. Emellett tovább kergetik delíriumos álmaikat tizenötmillió elektromos töltőállomás kiépítéséről (hogy ezekben áram honnan lesz, az még nem tisztázott részletkérdés), a Bundeswehr harcképességének helyreállítását viszont csak 2030-ig tervezik,

Ez tehát a dolgok állása Németföldön, ahol – miként az egyik még normálisan gondolkodni képes helyi kommentátor fogalmazott – az emberek a nemüket szabadon megválaszthatják, a kazánjukat viszont már nem.

Nyitóképen: klímatüntetők Aachenben, olvadó jegesmacival. Fotó: Shutterstock