Felvidéki önsorsrontás: szétesik a közös magyar párt

Beiktatták Szlovákia első magyar nemzetiségű kormányfőjét, Ódor Lajost, akivel, ha úgy tetszik, csúcsára ért a felvidéki magyarok reprezentációja. Papíron. Mert ő elsősorban technokrata szakember, nem magyar nemzetiségi mozgalmár, s magyarul nem is válaszolt az őt kérdező Ma7-es újságírónak, de még ezzel együtt is példa nélküli e fejlemény.

A Most–Híd Platform viharosan távozott a közös magyar szervezetből – megint. Ezzel az alig két esztendeje összeterelt formáció szét is esett, igaz, a konzervatív Magyar Közösség Pártja Platform és az Összefogás Platform maradt az akolban. A zsugorodó magyar szavazóbázis pedig ismét nem lát mást, csak civakodó politikusokat, akiket jobban foglalkoztatnak a pozíciók meg az egymással szembeni utálkozás, mint a nemzeti érdek. A szakadást megelőzte jó pár hónapnyi vita a pártokból alakult platformok között: ki adja a járási elnököket, kik legyenek a polgármesterjelöltek, jó-e egyáltalán a platformrendszer, és így tovább.

Aztán jött Gyimesi György, aki a szlovákok között kezdte politikai karrierjét, nemrég távozott az Igor Matovič-féle Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OĽaNO) frakciójából, és egyre biztosabb, hogy az MKP Platformot akarja erősíteni. A Most–Hídtól már korábban jelezték, hogy amennyiben az MKP felveszi soraiba Gyimesit, nekik nem lesz maradásuk. „Az MKP abban a kellemetlen helyzetben volt, hogy Gyimesi jól meg tudta szólítani a párt jobboldali érzelmű magját. Sokszor kérdezték, hogy ez a fiatalember miért nem az MKP-ban politizál” – mutat rá a helyzetre Tokár Géza politológus.

Az MKP nem bővelkedett hasonlóan karakteres politikusokban, Gyimesit pedig megkedvelte mind a szlovákiai, mind a magyarországi sajtó, hiszen – talán nem utolsósorban Matovič szimpátiáját maga mögött tudva –

„A liberálisabb Most–Híddal nem volt kompatibilis Gyimesi retorikája; megmerevedtek tehát az álláspontok, fél évig egyik oldal sem engedett. Nagy kérdés, miért nem merült fel bennük szándék a megegyezésre” – sorolja Tokár. Persze szubjektív előnyei is vannak a kényszerházasság felbontásának: az MKP megszabadult a folyamatos veszekedéstől, a Most–Híd pedig a másik platform és Gyimesi kijelentései miatti magyarázkodási kényszertől.

Az is kérdés, Gyimesi miért döntött úgy, hogy az OĽaNO-t úgyis a parlamentbe bűvészkedő Matovič helyett egy kis, 4 százalék körüli pártnál horgonyoz le. Főleg úgy, hogy – mint a politológus rámutat – Matovič tényleg ragaszkodott hozzá lojalitása okán. Nem véletlenül búcsúzott könnyes szemmel – és sokak szerint bicskanyitogató módon – Gyimesitől korábbi főnöke, képletesen elengedve az „ő magyarját”. Aki korábban remek szolgálatot tett. Tokár így fejti ki: „Lehet, hogy a belpolitikában támadták Matovičot Gyimesi miatt, viszont külpolitikai szempontból remekül jött a »díszmagyar«. Egyrészt lehetett mutogatni, másrészt a narratívája sokszor hasonlított a magyar kormányéra, s így híd tudott lenni Pozsony és Budapest között, hasznos eszköz az opportunista Matovič kezében.”

Gyimesit egyébként nem övezi feltétlen és osztatlan rajongás: a magyarok közül sokan a szemére vetik, hogy csak nemrég változtatott nevet Jurajról Györgyre,

holott a szurkolóverés vagy Malina Hedvig bántalmazása is arra az időre esett. A Most–Hídnak pedig azt vetik a szemére, hogy Robert Fico koalícióját a Kuciak-gyilkosságok után sem hagyta ott, bezzeg most Gyimesi György miatt kifarolt a Szövetségből.

Annak megválaszolásához, hogy miként hathat mindez a magyar szavazatokra, érdemes áttekinteni az utóbbi harminc év eredményeit. Az 1994-es előre hozott választáson a három párt alkotta Magyar Koalíció 293 ezer, 10,18 százaléknyi szavazatot kapott, 1998-ban már összeolvadva, Magyar Koalíció Pártjaként sikerült 307 ezerre növelni a voksok számát, ám a magas részvételi arány miatt ez csak 9,1 százaléknak felelt meg, 2002-ben pedig történelmi csúcsot jelentő 321 ezer szavazatot kapott a párt, ez 11,2 százalékos eredmény volt. 2006-ban már csak az arány nőtt 11,7 százalékra, a voksok száma 269 ezerre csökkent, és innen jött a mélyrepülés.

A pártszakadás után, 2010-ben a Bugár Béla-féle Most–Híd és az MKP még összeadva meg tudott szólítani egy a fénykort idéző tömeget, s előbbi 206 ezer szavazattal be is jutott a törvényhozásba,

Az évek során aztán a Most–Híd is a harmadára csökkentette a táborát, így 2020-ra ő is kiesett a parlamentből. Ekkor emberelték meg magukat a felvidéki magyarok, és tettek egy nagy kísérletet egy új közös pártra a Szövetséggel. Ez bukott most meg, úgy tűnik, végleg. A voksok számánál is fontosabb látni a tendenciát: a magyar pártoknak húsz év alatt sikerült minden második választójukat elveszteniük, holott lélekszámban „csak” minden ötödik magyar tűnt el. Ahogy egy forrásunk fogalmazott: a magyar szavazók megelégelték a pártos civakodást, mert látják, hogy nem róluk szól.

Információink szerint a szlovák sajtó is elkezdte beárazni a történteket, nyomják lefelé a konzervatív MKP-t, emelik a Most–Hidat és Gyimesi Györgyöt. Márpedig úgy tudjuk, ez számít, hiszen sok magyar fogyaszt szlovák tévéműsorokat is.

Igor Matovič magyarok lakta területeken is turnézik, megjelentek magyar díszpolitikusok több másik pártban, és ott van Ódor Lajos is, aki néhány szép szóval átcsábíthat pár ezer progresszív magyar szavazót. Azt is rebesgették, hogy Matovičék inkább bekebeleznék az egész magyar pártot – ezt sem lehet kizárni, hiszen mutogathatnák Gyimesit, hogy lám-lám, elengedték a magyarjukat, de mit van mit tenni, inkább visszajött, s hozott más magyarokat is. E feltételezések része az is, hogy Gyimesi nem csak úgy jött, hanem az OĽaNO-ból küldték. Az viszont nem pusztán feltétezés, hogy ha így folytatódik a marakodás, akkor ebek harmincadjára jut a felvidéki magyar képviselet. Megint.

Nyitókép: 2021, a felvidéki magyar egység reménye a közös párt alakulásakor