Ha mindenki keresztény szemlélet alapján élne, nem lenne éghajlatváltozás – fizikusprofesszor a Mandinernek

Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.

Az előző héten érkezett haza az ENSZ Éghajlat­változási Kormányközi Testületének (IPCC) üléséről, amelyen elfogadtak egy jelentést, remélve, hogy a világ komolyan veszi. Sokan szkeptikusak az ilyen figyelmeztetésekkel kapcsolatban, hiszen évek óta riogatnak világvégével a klímakutatók. Mi a valóság most?
A múlt nyárnál semmi nem illusztrálja jobban, mekkora a baj. Akkor ténylegesen ízelítőt kaptunk abból, milyen problémákat okozhat az éghajlatváltozás. A nem megfelelő talajhasználat miatt világszerte csökkent a talajok szervesanyag-tartalma, így nem tudták megtartani a nedvességet. Erre jött a kontinens nagy részén a viszonylag hosszú hőhullám, valamint a csapadéktalan tavasz és nyár – s ha mindez nem lett volna elég, a háború miatt leállt az ukrán gabonaexport, elszálltak az energiaárak, erősödött az infláció, ami egész Európát, Magyarországot pedig különösen érintette. Tehát a klímaváltozás szélsőséges jelenségei egyszerre hatottak, megspékelve a háború okozta társadalmi-politikai konfliktusokkal.

Ön szerint is a huszonnegyedik órában vagyunk, mint azt sok klímakutató állítja?
Abszolút. Viszont soha nincs késő ahhoz, hogy egy fokkal élhetőbb környezetet teremtsünk magunknak – erre egyébként a jelentésünk is rávilágít. Ugyanakkor azt is leszögeztük: a következő néhány év valóban kritikus lesz; az, hogy most milyen lépéseket teszünk, évszázadokra meghatározza a következő civilizációk jólétét. Nem mindegy ugyanis, hogy hány tized fokkal emelkedik a Föld átlaghőmérséklete. A civilizációnk alakulását, vagyis a kultúránkat, a mezőgazdaságunkat, a táplálkozásunkat, a vagyonunkat, a népességeloszlást egy stabil éghajlat, átlaghőmérséklet határozza meg tízezer éve. Azzal, hogy utóbbit már most kitoltuk egy fokkal, mindez felborult, ennek tulajdonítható az is, hogy az utóbbi években megnőtt a migrációs nyomás. Ha nem gyorsítjuk fel a változást drá­mai­an, erősen tovább romlik a helyzet, és 2070-re három és fél milliárd ember él gyakorlatilag lakhatatlan területeken.

Gelencsér András vegyész-légkörkutató tavaly kijelentette: elkéstünk, civilizációnk össze fog omlani húsz éven belül, vagy talán hamarabb. Greta Thunberg viszont világvége híján a minap kénytelen volt törölni egy 2018-as tweetjét, miszerint az éghajlatváltozás 2023-ra kiirtja az egész emberiséget. Ez alapján tényleg nehéz eligazodni a sok intelem között.
Jogos felvetés, sajnos a kommunikáció megnehezíti a tisztánlátást. A médiában sokkal könnyebben eladhatók az extrém negatív forgatókönyvek, mint a pozitív víziók és eredmények. Ettől még a negatív jelenségek és hatalmas veszélyek léteznek, de tény: rengeteget tudunk tenni a jobb életminőségért, és már mostanra sokat léptünk előre.

Mire gondol?
2018-ban publikáltuk a másfél fokos jelentésünket, amelyben az IPCC elemezte, hogyan tudjuk a globális felszínközeli átlaghőmérséklet-emelkedést 1,5 Celsius-fokon maximálni, amit a párizsi megállapodásban csaknem kétszáz ország bevállalt. Akkor még nem is beszéltünk a zéró kibocsátásról, csupán felrajzoltunk egy grafikont, hogy 2050 körül a nulla közelébe kellene kerülni. Három évvel később annyi ország vállalta a karbonsemlegességet, amennyi az összkibocsátás 90 százalékáért felelős – Indiá­tól kezdve Kínáig számos nagyhatalom letette a voksát a cél mellett. A mostani IPCC-jelentés rávilágít arra, hogy az utóbbi időben évi több milliárd tonnányi szén-dioxid kibocsátását kerültük már el a szakpolitikák eredményeképp. Egy 2018-ig tartó vizsgálat alapján tizennyolc ország folyamatosan csökkentette a kibocsátását – beleértve a fogyasztás­alapút –, és köztük volt Magyarország is. Bár korábban a Nemzetközi Energiaügynökség sem számolt vele, mostanra meghatározó mértékben csökkent a napenergia ára, és elterjedtebb, mint valaha álmodni mertük. Magyarországon februárban és márciusban csúcsot döntött a napenergia-­termelés – ott tartunk, hogy esetenként rövidebb ideig több energiát tudunk termelni ilyen módon, mint Paks. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy Paksra nincs szükség, hiszen a nap csak nappal süt, és sorolhatnánk az érveket. De fontos, hogy a napenergia Magyarországon is jelentős energetikai tényező lett. Az átmenet egyéb területeken is beindult, jó példa az elektromosjármű­-használat. Az akkumulátorárak jelentősen csökkentek, az elektromos járművek lassan versenyképesek lesznek a belső égésű motorral működőkkel. A magyar gazdaság is ennek megfelelően kezd átállni, gondoljunk csak az akkumulátorgyártásra. Az egész világon sok pozitív dolog történik tehát, az irány jó, de a változások nem elég gyorsak.

Az akkugyárak ügye itthon viták kereszttüzében áll. A debreceni beruházást támogatók szerint a projekt összhangban van az uniós célokkal – miszerint 2035-től nem lehet benzin- és dízelüzemű autókat forgalmazni –, és minden környezetvédelmi előírásnak megfelel, a tiltakozók viszont a vízkincset és a lakókörnyezetet féltik. Kinek van igaza?
Ez az ügy kiváló arra, hogy megértsük: nincs ingyenebéd. Eddig a világ – beleértve az IPCC-t is – ünnepelte az elektromos autót, mondván, tökéletes alternatívája a környezetszennyező belső égésű motoros járműveknek. Az biztos, hogy fel kell hagyni a benzin- és dízelüzemű autók használatával. A 2035-ös céldátum szigorú, de jogos, hiszen 2015-ben mindenki aláírta a párizsi megállapodást, amelyből következett ez a lépés. Az elektromos autózásra való átállás tehát elengedhetetlen, de ne legyünk naivok, ez sem tökéletes, hiszen szennyezés és környezetkárosítás így is lesz. Amíg ezek a folyamatok, például az akkumulátorgyártás és a hozzá szükséges bányászat el volt dugva Dél-Amerikába, Kongóba, Kínába, addig a világnak ezen a részén sikertörténetként kommunikáltak róla. Be kell látni, nem megoldás az, hogy elvisszük a gyártást a szegényebb országokba. Abba nem szeretnék belemenni, hogy hol van a legjobb helye egy akkugyárnak – mindenképp meg kell vizsgálni a víz- és energiahasználattal kapcsolatos kérdéseket. Utóbbi kapcsán nem aggódom, épp azért, mert Magyarország gazdag napenergia-potenciálban, és a gyáraknak többnyire nappal van szükségük energiára. Ismétlem, végre felébredünk: a gépkocsihasználat sosem lesz szennyezésmentes, minél többet autózunk, annál nagyobbak lesznek a környezeti hatások. Ha pedig ezek ellenére egyre többet autózunk, sajnos igenis el kell viselnünk bizonyos mennyiségű szennyezést. Olyan iparágról van szó, amely a jövőbe mutat, az energiaátmenethez szükséges. Ennek ellenére megvallom, kicsit jobban örülnék, ha bio-alapanyagú szigetelőanyagot vagy nullenergiás épületekhez szükséges paneleket gyártó nagyhatalom lennénk, hogy gyorsan és könnyen lehessen szigetelni a házakat. Magyarország ebben erős tudna lenni.

Tavaly az Európai Unió elfogadta, hogy a zöldátmenethez hozzájárul az atomenergia is. Helyes döntés volt?
Nehéz kérdés. Most már sokan, akik korábban ellenezték, azt mondják, az atomenergia az éghajlatváltozás elleni küzdelem egyik fontos eszköze. Nekem továbbra is vannak fenntartásaim, de tény: a rendelkezésre álló atomenergia nélkül nem tudjuk végrehajtani az átmenetet. Hosszú távon sok megújuló energiával ki tudjuk váltani az igényünk nagy részét, de az is igaz: éjszaka nincs napsütés, és télen kevesebb a napfény. Bár fontos a szélenergia, én sem biztos, hogy örülnék, ha teleraknánk Magyarországot szélerőművekkel…

Ráadásul a szélerőmű is fokozhatja az üvegházhatást: a szükséges betonalapzathoz rengeteg szén-dioxidra van szükség.
Nem málnaszörp a nap-, a szél- és az atomenergia sem. Bármilyen energia-előállítás valamilyen mértékű szennyezéssel jár – azonban a megújulók esetében ez még mindig jóval kisebb, mint ha olajat, szenet vagy gázt használunk. A megoldást az jelentheti, ha sokféle energiaforrásra támaszkodunk, ezáltal a sok kis negatív hatást könnyebb kezelni, mint ha egyvalamire koncentrálunk, és annak a hatalmasra duzzadó káros hatásait próbáljuk mérsékelni. A legfontosabb az lenne, hogy minél jobban csökkentsük az energiaigényünket – persze úgy, hogy az életszínvonalat ne veszélyeztessük, vagy még növeljük is. A szükséges mennyiséget pedig főleg nap- és kisebb részben szélenergiával teremtsük meg – viszont kétségtelenül szükség van a kiegyenlítő kapacitásra, amit az atomenergia jelenthet, ha teljesen lemondunk az olajról, szénről, gázról.

Visszatérve az éghajlatváltozásra, nemrég kedvező forgatókönyvet vázolt, miszerint Magyarország még a mostaninál is jobb hely lehet 2050-re. Mire lesz szükség ehhez?
Három területen kell előrelépnünk. Az egyik az épületek energetikai korszerűsítése. Magyarországon a fűtés az energia­felhasználás felét teszi ki, ami óriási mennyiség. Ha nekiállnánk egy nagy léptékű felújítási programnak, és nullenergiásra alakítanánk át az épületeinket, akkor 2045-től nem kellene nem uniós földgázt importálni Magyarországra. Gyakorlatilag minimális rezsije lenne a lakosságnak, nem lennénk kitéve sem energiapiaci ármozgá­soknak, sem politikai konfliktusoknak. Ez nem egyszerű, hiszen nagy költségekről beszélünk, még ha kétségtelenül megtérülnek is hosszú távon. Szerintem például az uniós klímacélokra költhető forrásokat erre kellene fordítanunk, ez társadalmi és energia­biztonsági érdek lenne, vagy a gigantikus összegeket, amiket a cégek kibocsátássemlegesítésre áldoznak, ide kellene csatornázni. Ráadásul egészségügyi szempontból is megtérülne a befektetés: a covid, az influenza nehezebben terjedne, csökkenne a tüdőgyulladásos esetek száma.

Milyen területen kellene még változás?
A másik kulcsterület a mezőgazdaság, amely világszerte nehezen változik, kevés környezetvédelemre irányuló befektetés van az ágazatban. Valamennyire megoldás lehet az öntözés, átmenetileg a fajta- és terményváltás, de még jobb lenne a talajra koncentrálni és áttérni a regeneratív mezőgazdálkodásra. Magyar gazdák már próbálkoznak vele, és többen jelezték, hogy a terméshozamok javultak, ezáltal a nyereségük is nagyobb. Az egészségesebb talajt kevésbé sújtja az aszály, öntözés nélkül is jobbak lehetnek a hozamok. Fontos lenne a fokozatos átállás, így tudnánk a legeredményesebben felvenni a harcot az aszállyal szemben. Hiszen jönnek majd a csapadékhiányos és hőséghullámos időszakok, ezen nem tudunk változtatni. A harmadik terület pedig a várostervezés. Kiváló folyamatok indultak el, de nem szabad megállni: ne a szuburbanizációt erősítsük, inkább alakítsuk élhetőbbé a városainkat­-belvárosainkat! Számos európai település szolgál bizonyítékul, amelyek mára „15 per­ces városokká” alakultak: ennyi idő alatt el lehet érni munkába, iskolába, boltba. Ehhez szükség lesz a 21. századi, minden igényt kiszolgáló tömegközlekedésre is. Ha ez megvalósulna, a parkolóhelyek 99 százalékát vissza tudnánk adni parkoknak, biciklisávoknak, gyalogosoknak, szabadidős tevékenységekre. Ezáltal a légszennyezettség csökkenne, és az életminőség, a városok élhetősége is lényegesen javulna.

Mit szól a kormány által bevezetett, májusban debütáló vármegye- és országbérlethez?
Kiváló kezdeményezésnek tartom. Másutt, ahol hasonló lépéseket hoztak a kormányok, radikálisan csökkent a forgalom. Például Ausztriában is elérhető az éves bérlet, amely az ország összes tömegközlekedési eszközére használható, ennek köszönhetően Bécs utcái sok helyen gyakorlatilag üresek lettek. Ehhez nyilván arra van szükség, hogy hatékony legyen a tömegközlekedés, de hazánk szerencsére jó helyzetben van ilyen szempontból. Itthon kevesebbet utazom vonattal, de a Magyarországról induló nemzetközi vonatokat gyakran használom, például a nemzetközi éjszakai vasúti összeköttetéseink az egyik legjobbnak számítanak Európában. Fontos szem előtt tartani, hogy ne egyből várjuk a csodát, mert az emberek lassan szoknak át, de hosszú távon megtérülő kezdeményezésről van szó.

A klímaváltozás kapcsán állandóan előkerül az egyéni felelősség kérdése. Sokak szerint a környezettudatos életmód érdemben nem járul hozzá a folyamatok mérsékléséhez. Mit gondol erről?
Fontos az egyéni cselekvés, de ha kizárólag annyit teszünk, hogy partizán módon, hatalmas áldozatokat hozva próbálunk küzdeni például a szívószálakkal és a nejlonzacskókkal, körülbelül 5 százaléknyi kibocsátáscsökkenést tudunk elérni. Ettől még a személyes cselekvés szükséges ahhoz, hogy a rendszerszintű változások megtörténjenek, amelyek aztán a választásainkat könnyebbé, kényelmesebbé, magától értetődővé tehetik. Ezáltal az 5 akár 70 százalék is lehet – ezt kutatások igazolják. De mire is gondolok: én is kocsival viszem iskolába a gyerekeket, hiszen bár ők biciklivel mennének, nem merem őket elengedni, mivel a Nagykovácsi úton kerékpározni életveszélyes. Ám ha kiépülne egy átfogó biztonságos kerékpárút-hálózat, sokkal többen választanák a biciklit az autó helyett. Ez nemcsak Magyarországra, hanem az egész világra igaz.

Mi a helyzet a húsfogyasztással, tényleg le kellene mondani róla és vegánnak lenni?
Szó sincs erről. A kutatások igazolják, hogy bizonyos kor felett tömegesen nem tudunk radikális, tartós életmódváltozást tenni. Ez utópia. De fontos látni, hogy a növényi alapú ételek hasznosak, és már kis változással sokat érhetünk el. Azokban az országokban, ahol ez tudatossá vált, csökkent a marhahúsfogyasztás, és jelentősen mérséklődtek az azzal kapcsolatos kibocsátások. Az IPCC-jelentésben leírtuk: amennyiben minden országban nagyobb hangsúly lenne azon, hogy táplálkozzunk egészségesen, lényegesen csökkenne a kibocsátás és a környezeti károk is.

Nem álságos környezetvédelemről beszélni, ha a fél világot átutazó avokádót választja valaki?
Számítások szerint ha az összkibocsátást nézzük az élelmiszer-termelésben, a szállítás viszonylag kicsi részt tesz ki. Egy svéd tanulmány rámutatott, hogy még mindig kevesebb kibocsátással jár, ha valaki a helyben, üvegházban termelt helyett az odareptetett epret választja. Ökölszabályok kellenek, például amikor csak lehet, próbáljunk meg kevesebb húst enni, és válasszunk helyi alapanyagokat – de ha ez túl nehéz, ne gyötörjük magunkat miatta.

Gyakori érv a klímavédők részéről az is, hogy a legtöbbet azzal teheti az ember a Föld védelméért, ha nem vállal gyereket. Hétgyermekes anyaként mi az álláspontja?
Roppant károsnak tartom ezt a szemléletet, és nehéz vele szembemenni. A propaganda a gazdag elittől jön, és sajnos még olyan elismert, általam is nagyra becsült ikonok is hangoztatják, mint David Attenborough vagy Jane Goodall. Éppen most estek neki az IPCC-nek, amiért a jelentésben nem beszéltünk a túlnépesedés jelenségéről. A kritikára válaszul írtam egy tweetet, feltéve a kérdést: mégis mi számít „túlnak”, egyáltalán ki jogosult megmondani bárkinek, hogy kinek az élete van a „határon belül”, és kié a „túl”-népesedés? Emiatt magas szinten bepanaszoltak az IPCC-nél, mondván, keresztény szexista nézetekkel támadom a jóhiszemű aktivistákat. Ám valójában mindez a fogyasztásról szól, hiszen – sokak szerint – ha gátat szabunk a népességnövekedésnek, többet lehetne fogyasztanunk. De miért van inkább joga a kevesebb embernek a nagyobb arányú fogyasztáshoz, mint a több embernek az élethez? Ők röpködhetnek, másnak meg ne legyen lehetősége a szabad családtervezésre? Ez súlyos morális kérdés, amelyet az IPCC szándékosan nem feszeget.

Köztudomású önről, hogy mélyen hívő keresztény. Tudósként hogyan segíti a hite a munkájában?
Az etikai elvek az irányadók a munkámban is. Ha mindenki keresztény szemlélet alapján élne, akkor nem lenne éghajlatváltozás, környezeti krízis. Teljes mértékben egyetértek Ferenc pápával abban, hogy előbb erkölcsi megtérésre van szükség, anélkül nehéz küzdeni az élhető környezetért. Nagyra értékelem, hogy Magyarországon e kettőt össze lehet kötni és nyíltan beszélni róla, mert ha az ország határát átlépem, már más a helyzet. Nyugaton sajnos nehezebb ezt így kimondani. Sokat számít a szemléletformálás, most például az iskolában teremtésvédelmi családi napot szervezünk, amivel az is a célunk, hogy a szülőkben tudatosuljon: a környezetvédelem nem baloldali téma, egy hajóban evezünk, mindenki ugyanúgy szenved, és mindenkinek van feladata. Örülök, hogy a mostani jelentés egyik fő üzenete, hogy elengedhetetlen a különböző értékrendszerek tiszteletben tartása – ezen alapszik minden. Ha csak a pénzt, a fogyasztást hajszoljuk, mindenképpen a vesztünkbe rohanunk.

Két éve a Nemzetközi eucharisztikus kongresszus hírnöke volt. Idén áprilisban Ferenc pápa ismét hazánkba érkezik, ezúttal is bekapcsolódik a felkészülésbe?
Megint felkértek hírnöknek, ami óriási megtiszteltetés számomra. Biztatom az olvasókat, hogy vegyenek részt a szentmisén, a környezetvédelem jegyében is, hiszen ahogy előbb mondtam, a szentatya szerint az erkölcsi és a környezeti megtérés kéz a kézben jár. Megértem, ha valaki hozzám hasonlóan nem szereti a tömeget, de higgyenek nekem: érdemes személyesen részt venni az eseményen, mert leírhatatlan érzés együtt énekelni a Himnuszt és közösen imádkozni.

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád