Modern kori történelmünk talán legfelemelőbb eseménysorozata, az 1956-os forradalom és szabadságharc tizenhárom napja egyike a közérdeklődésünkre leginkább számot tartó és történetíróink által legtöbbet kutatott témáknak. Ennek fényében azt hihetnénk, hogy a kérdéskörről szinte lehetetlenség újat mondani, azonban Gulyás Martin történésznek, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár munkatársának nemrégiben megjelent, „Szocializmust akarunk, de magyar úton” című könyve bizonyítja, hogy mindez koránt sincs így.
Kereken két évszázada, 1825. szeptember 11-én – közel másfél évtizeddel a megelőzőt követően – hívta össze újfent I. Ferenc király az országgyűlést Pozsonyban, amely elindította hazánk legnagyobb társadalmi átalakulását.
Szenzációsan házasodott többször is, kitartott a Habsburgok mellett, mégsem feküdt le idegen érdekeknek. Nagy kortársának, Bethlen Gábornak méltó ellenfele, Pázmány Péternek méltó bajtársa volt.
A haladás eredeti koncepciója a szabadságról szólt, a mai változat a mások feletti hatalomgyakorlásról. A liberálisoknak, szociáldemokratáknak, konzervatívoknak ideje visszatérniük a gyökerekhez – írja Ben Cobley.