Yoko Ono a nemzet múzeumában

Vasárnap a Magyar Nemzeti Múzeum adventi kézművesvásárában keresgéltem a szeretteimnek karácsonyi ajándékot, amikor egy idősebb úr kért számon: mégis mi köze van a Nemzeti Múzeumnak Yoko Onóhoz? Nyilván ezt a kérdést számos olyan tárlat esetében fel lehetett volna tenni, amelyik sem a magyarság történetéhez, sem a Kárpát-medence honfoglalás előtti históriájához nem kapcsolódott. Az említett úr talán hasonlóképpen bosszankodott, amikor 1988-ban a kínai agyaghadsereg katonáit nézhették meg a látogatók, vagy amikor évről évre a World Press Photo kiállítás távoli kontinensek társadalmi problémáira, természeti katasztrófáira reflektáló fényképeivel szembesül.

A háborúnak vége! Ha akarod című Yoko Ono-tárlat és az azt kísérő performanszsorozat láthatólag megosztja a közönséget. Többen nem értik, mit akarunk ezzel elérni. A magyar közönség jó része legfeljebb John Lennon egykori feleségeként, a The Beatles „szétverőjeként” emlékszik a világhírű, japán származású művésznőre. Az idős úr is a fejemhez vágta, ő ugyan sosem szerette a Beatlest, annak idején a The Rolling Stones rajongója volt, de azért nem kellett volna egy olyan személyt behozni a Nemzeti Múzeumba, aki állítólag sokat tett a neves brit zenekar széthullásáért. Mit ne mondjak, Fábry Sándortól drMáriásig többen felemle­gették a Beatles széthullását, s benne Yoko Ono felelősségét, mintha én magam tartottam volna akkor a gyertyát, pedig a zenekar 1970-es megszűnésekor a szüleim még csak az eljegyzésükre készülődtek.