A betlehemi láng apró őrzői – így élik át a karácsonyt Kárpátalja árvái

Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban

Néma csend, nem csöng ki, hiába próbálom telefonon elérni a Szent Mihály Gyermekotthont. Pár perc múlva egy nő ukránul magyaráz valamit arról, hogy a hívott szám nem kapcsolható, majd megint csend. Délután újra próbálkozom, de ugyanez történik.

Másnap estefelé teszek még egy próbát – kicseng, felveszik, elmondom, mi járatban vagyok: szép történet lenne a karácsonyi dupla számba… – magyarázom,

„Nagyon szívesen válaszolok a kérdéseire, de reggel hat óta nincs áram a gyermek­otthon házaiban, nem működnek a gépek, töltők, visszahívom, amint lesz valami, rendben?”

Összeszorul a gyomrom a hallottaktól.

Ezután napokig semmi jel. Pár nap múlva értesülök róla, hogy Novák Katalin vendégül látta a ráti gyermek­otthon lakóit. Kétségbeesetten hívom a számot, hátha szerencsém lesz, és Budapesten fel tudom venni a beszélgetést, de semmi. Újra csak a csend. Mikor már szinte feladnám a reményt, teszek még egy próbát – ezúttal sikerrel.

„Kárpátalján mindennap lekapcsolják az áramot kora reggeltől késő délutánig. Sosem tudjuk, pontosan mikor kapcsolják ki és vissza. Készítettek egy táblázatot, de ahhoz nem lehet igazodni. Egyfolytában bizonytalanságban vagyunk. Van olyan, hogy csak három-négy órára nincs áram, van, hogy fél napig” – beszél mindennapos megpróbáltatásaikról Bíró Mária, a gyermekotthon alapítója.

A bombázások során az energiatermelő üzemek elsődleges célpontnak számítanak Ukrajnában. Az ország területén élők úgy tudják, az áramszolgáltató egységek negyven százaléka tönkrement, és a hőerőművek egy részét is lebombázták.

Kárpát­alján hiába működnek még az áramszolgáltatók,

„Istennek hála, sikerült minden lakóházba áramfejlesztőt venni, úgyhogy néhány órára tudjuk kompenzálni az áramkimaradásokat a családoknál. Ugyanis ha nincs áram, akkor a házakban víz sincs, mivel saját kútból pumpák segítségével jön a víz. Ezt pedig nem engedhetjük meg, hiszen nagycsaládokról, tíz-tizenkét fős közösségekről beszélünk” – magyarázza Mária, majd hozzáteszi: a térségben mindennap van légiriadó is, ilyenkor leterelik a gyerekeket az óvóhelyre.

Az otthonban dolgozók és a nevelőszülők igyekeznek figyelni arra, hogy a lehető legkevesebbet adjanak át aggodalmaikból a gyerekeknek. Programokat, foglalkozásokat, kirándulásokat szerveznek nekik, hogy ne érezzék, baj van.

de ahogy Mária fogalmaz: „a nagyobbaktól már nem tudjuk elzárni az információkat, hiszen hallgatnak és olvasnak híreket”.

Huszonöt gyerek és négy nevelőszülőpár él a Szent Mihály Gyermekotthonban, családonként külön házakban, illetve működik az otthon területén egy rehabilitációs központ is, ahová Kárpátalja minden szegletéből hoznak beteg gyerekeket. „Velük is érkeznek szülők, ők is itt laknak, amíg a gyerekek kezelés alatt állnak. Van egy központi ellátóházunk négy szobával, ahol folyamatosan telt ház van, sorbaállnak a rehabilitációra a gyerekek. Egyik megy, másik jön” – ismerteti az intézmény alapítója.

Annak ellenére, hogy az otthon házaiban ukrán gyerekeket nevelnek,

„Hozzánk főként Kárpátaljáról és Magyarországról érkeznek adományok, nem panaszkodhatunk, hogy valaki éhezne vagy ne lenne mit felvennie. Szerencsére kapunk annyi adományt, hogy a gyerekotthonban úgy menjenek a dolgok, ahogy kell” – nyugtat meg a vezető.

Bíró Mária elmondja: csak ukrán kisgyerekek érkeznek hozzájuk, viszont náluk magyarrá lesznek, mert magyarok a nevelőszüleik, magyar iskolába járnak, s magyar az egész környezet. „Nem került hozzánk még olyan gyermek, aki tudott volna magyarul. Sokan a nagyobbak közül aztán el is felejtenek ukránul. Néha bosszankodunk is, hogy azért jobban kellene tudni az ukrán nyelvet, de a szakemberek azt mondják, ez főként azért van, mert az ukrán nyelv a nehéz múltjukhoz kötődik. Nem kifejezetten Ukrajnával van problémájuk, hanem a terhelt múltjukkal, és ösztönösen igyekeznek elfelejteni, ami rossz volt nekik, így a nyelvet is” – világít rá az alapító.

Elárulja azt is, hogy az első gyerekek csak nagyon lassan tanultak meg magyarul, de az újabbak közül mindenki igyekszik minél hamarabb megtanulni, hiszen érteni kell a közösség nyelvét. Már nem kell külön tanítani őket, egyszerűen természetesen jön nekik.

Az otthon házaiban olyan gyerekeket nevelnek, akik teljesen árvák, vagy akiknek a szüleit véglegesen megfosztotta a törvény a szülői joguktól. „Már az induláskor, amikor az első házat nyitottuk, olyan szerződést kötöttünk az állammal, hogy ne legyen vándorlás, ne legyen az, hogy egyszer ide, máskor oda viszik a gyerekeket. 2006 óta úgy működünk, hogy akit befogadunk, azt fölneveljük, majd útjára bocsátjuk.”

A nevelőszülők kivétel nélkül saját gyermekek mellett vállalnak árva gyerekeket. Gyermektelen szülőknek Mária soha nem ajánlja, hogy belefogjanak ilyen kihívásba. Ahogy fogalmaz: „A gyermekeknek nagyon nehéz természetük és terhelt idegrendszerük van, csak tapasztalt és türelmes anyuka és apuka tudja megérteni a helyzetet.” Az otthon házaiban élő házaspárok jellemzően két-három-négy saját gyermeket és olykor hét vagy akár kilenc árva gyermeket nevelnek.

Egyes gyerekek továbbtanulnak, ám egyelőre nem ez a jellemző, jelenleg három főiskolás fiatal van. A középiskolát viszont mindenki tisztességesen elvégzi, érettségi után többen szakmát tanulnak. Az iskolai tanításon kívül pedig működik a gyermekotthon területén délutáni napközi, ahol azokkal a fiatalokkal foglalkoznak, akiknek nehezebben megy a tanulás, vagy speciális odafigyelést igényelnek. Így ők sem érzik magukat hátrányos helyzetben az iskolában.

Egyházi intézmény lévén a Szent Mihály Gyermek­otthonban nagy hangsúlyt helyeznek a gyerekek vallásos nevelésére: a fiatalok rendszeres hitoktatásban részesülnek, és a nevelőszülőkkel együtt járnak a vasárnapi misékre. „A római katolikus egyházhoz tartozunk, Szent Mihály a névadónk és egyben az otthon védőszentje is. A rendszeres hitélet annyira természetes az itt élőknek, hogy senkit nem kell küldeni a templomba, mennek maguktól. A fiúk még ministrálnak is. Hozzátartozik a mindennapi életünkhöz az ima; természetes, hogy van civil életünk, és van lelki életünk” – foglalja össze Bíró Mária.

„Vezetőként ezt feladatomnak is érzem. Bevallom, mindig féltem őket, hogy rámegy a házasságuk. Ez nagyon nehéz és megterhelő szolgálat napi huszonnégy órában. Itt nem tudnak szabadságra menni vagy szabadnapot kivenni. Ráadásul a hozzánk érkezők egytől egyig nehéz múltú, sokat próbált gyerekek. A szülők feladata és felelőssége óriási, csak úgy bírják, és csak úgy tudnak megmaradni a házasságban, ha az ő lelküket is gondozzuk” – húzza alá az alapító.

Az adventi várakozás a Szent Mihály Gyermek­otthon lakóinak koszorúkötéssel kezdődik, amit aztán minden gyerek hazavisz a házába. A fölösleget vasárnap átviszik a misére, ahol bárki vehet belőle, s annyi pénzt ad érte, amennyit gondol. 

– december 23-án vagy 24-én meglátogatják és megvendégelik őket.

„Közben persze december 6-án minden gyermek izgatottan várja a Mikulást, 18-án pedig elhozzák hozzánk a betlehemi lángot, és egészen karácsonyig mi őrizzük. Innen viszik el minden templomba, és aki szeretne, az otthonába is hazavihet az ünnepi lángból” – meséli Mária. Szenteste a gyerekek a hittanosokkal együtt ünnepi műsort készítenek, az éjféli mise után pedig kezdetét veszi egy nagy közös kántálás. Minden házba bemennek, közösen énekelnek, beszélgetnek. Másnap, karácsony első napján pedig mindenki ott van a saját családjával.

„Nemrég Magyarországon jártunk egy fogadáson – amelyet a Fiatal Családosok Klubja és Novák Katalin köztársasági elnök szervezett számunkra –, ahol egy meglepetés adományt jelentettek be. Arra gyűjtenek most, hogy egy nagy közös karácsonyi ünnepet és vacsorát tarthassunk az egész gyerek­otthonnal, illetve játszóház és budapesti kirándulás is szerepel a tervek között” – újságolja boldogan karácsony előtt az alapító. A gyűjtésben csaknem harminc család és civil szervezet dolgozik együtt azért, hogy teljesüljön a háborús övezetben élő árva gyermekek karácsonyi kívánsága. Az adományozást saját készítésű adventi díszekkel segíti Herczegh Anita, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumának elnöke és lánya, Áder Júlia is.

Bíró Mária elmondása szerint a gyerekek izgatottan várják, mi kerekedik majd ki ebből az egészből.

Végezetül elárulja: nagy feladatokba fogtak mostanában. Egyrészt

Egy ház hőszigetelése már el is készült, jelenleg a többire gyűjtenek. „Tudom, hogy nagy vállalás, de a legjobban erre van most szükségünk. Másrészt pedig belefogtunk egy szakiskola építésébe is, hogy jó szakmát adhassunk a fiatalok kezébe, amivel boldogulni tudnak majd felnőttként. Így lesz kerek a történet, így lesz teljes a mi munkánk is. A hivatásunk az, hogy becsületes, boldog és jó embereket neveljünk; megfelelő lakhatási és képzési feltételekkel, gondoskodással, nevelőszülőkkel, pszichológusokkal, programokkal igyekszünk az egészségüket helyreállítani, amennyire lehet.”

Fotók: Mandiner-archív