A modern ember mozgástere azért korlátozott, mert az igényei korlátlanok. A kapitalizmus „tinédzserlogikára” épül, amiben a határok a végtelenségig tágulnak, és mindig át is kell lépni őket. Ám az állandó kaland nem kaland. Ideje visszatérni az önkorlátozáshoz, aminek példája az ókori Athén – állítja egy görög politikatudós.
Napjaink baloldali-globalista, kapitalizmusellenes mozgalmai egy 18. századi angol demográfus, Thomas Malthus alapvetésére építik fő üzeneteiket. Ő volt az első gondolkodó, aki könyvet írt a túlnépesedés veszélyéről, az abból következő éhínségről és az ember számára rendelkezésre álló természeti erőforrások kimerüléséről – azaz Földünk korlátairól és arról, hogy a növekedés miért nem tarthat örökké. Malthus híres elmélete szerint „míg az élelmiszer-termelés legfeljebb számtani sorozat szerint tud növekedni (tehát például 1, 2, 3, 4, 5, …), addig a népesség mértani sorozat szerint nő (1, 2, 4, 8, 16, …)”. A nyomor tehát matematikailag elkerülhetetlen, ezért a természet háborúk és járványok „segítségével” gondoskodik a korrekcióról. A posztmodern baloldal ma többek között Malthusra hivatkozva érvel a születésszabályozás mellett és a gyermekvállalás ellen.
Fotó: Brain Bar
Jorgosz Kallisz görög közgazdász egy általa csak „politikai ökológiának” hívott, a politika természeti korlátait vizsgáló szakterület képviselője. Tőrőlmetszett baloldali, akinek meggyőződése, hogy a szívéhez közel álló mozgalmak rosszul választották meg a múzsájukat, s már kétszáz éve hibás kiindulópontból vezetik le ideológiáikat. Szerinte ez az oka, hogy képtelenek megfelelő értelmezési keretet és válaszokat találni korunk kihívásaira.
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
Hogyan szabályozza, cenzúrázza a médiát az EU úgy, hogy tagállamoktól von el jogköröket és liberális NGO-kra bízza a közösségi platformok ellenőrzését? Béky Zoltán médiajogász a legújabb kötete kapcsán kérdeztük az uniós cenzúráról. Interjúnk.
Nagy horderejű döntést hozott egy amerikai esküdtszék: a felperesnek 3 millió dollár kártérítést megítélve kimondta, hogy tech cégek tudatosan függőséget okozó algoritmusokkal működtetik oldalaikat.
Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság a Digitális Szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) a magyar választások befolyásolására használja.
Miután szerdán kiderült, hogy a Facebook korlátozza a kormányfő bejegyzéseit, csütörtökön az EU bejelentette, hogy háttérbe szorítja azokat a tartalmakat, amelyeket „vitathatónak” minősít.
Az adatközpontok hatalmas áramigénye az USA fogyasztásának a 17 százalékát is jelentheti 2030-ra, ami súlyos hálózatfejlesztési gondokat hozhat. A Fehér Ház és egyes tagállamok szigorú szabályozással kényszerítenék a technológiai óriásokat a rezsiköltségek és az energetikai infrastruktúra finanszírozására.
Az ellenzéki sajtó véres kardként hordozza körbe az amerikai Polymarket jóslatait Magyar Péter győzelméről, csakhogy nem először tévedne nagyot az oldal egy európai választással kapcsolatban.