A nép ingadozó természete
| Farkas Anita |
Bár a 2022–23-as esztendő irodalmi szempontból leginkább a Petőfi-bicentenáriumról szól, a nagyszabású ünnepségsorozat árnyékában ott szerénykedik a Tamási Áron-emlékév is. Ennek apropóján volt a százhuszonöt éve született író idén nyáron a Gyulai Várszínház egyik főszereplője: három nap alatt öt előadás, tudományos konferencia, kerítéskiállítás és középiskolás diákszínjátszók produkciói reflektáltak valamilyen formában az életműre. Itt mutatkozott be a Gyulai Várszínház és a Nemzeti – a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház tagjaival és egyetemi hallgatókkal kiegészült – közös produkciója, a Tündöklő Jeromos is, amelynek fővárosi premierjére múlt pénteken került sor.A kevésbé sikerült Tamási-írások közé sorolt dráma didaktikus tanmese a pénz hatalmáról és a nép ingadozó természetéről – ilyen értelemben nem is megy ki soha a divatból –, viszont éppen emiatt nehéz színre vinni. A szájbarágós tanulságok és egydimenziós karakterek eleve nem teszik különösebben izgalmassá az első világháború után szegénységben tengődő erdélyi falucska világát, trükkösebb rendezéssel a morális dilemma és a meseszerű végkifejlet („Nem veszett el bennünk a lélek!”) nagyobb súlyt kaphatott volna. Márkó Eszter rendező viszont minimálisan sem kockáztatott. Korhű díszletek közt, korhű jelmezekben tisztességes színészi munkával szépen eljátszódik a történet, benne egy-egy ígéretes felvillanással, amelyek leginkább az Ákos legénynek komplett sorsot adni tudó Bordás Rolandnak és Kristán Attila régi-új vágyakkal teli korcsmárosának köszönhető. Az összkép viszont olyan, mint egy szép csendélet vagy tájkép, amelyet jólesik a falunkon tartani, de csak abban a pár másodpercben gondolunk rá, amíg egyik szobából a másikba menet elhaladunk előtte.
(Tamási Áron: Tündöklő Jeromos. Nemzeti Színház)