„Hálásak vagyunk Magyarországnak” – Kárpátalja kormányzója a Mandinernek

Veczán Zoltán interjúja a Mandiner hetilapban

Mi okozza önöknek a legnagyobb nehézséget Kárpátalján?

Mintegy 250 ezer és 400 ezer közé tehető a belső menekültek száma. Ezeknek az embereknek élelemre van szükségük, helyre, ahol élhetnek, és pszichológiai segítségre. Nekünk most ők jelentik a legnagyobb kihívást, állandóan figyelnünk kell a lehetőségeket, és szervezni, ami folyamatos elfoglaltságot jelent.

Mik a legnagyobb hiányosságok? Mire lenne a leginkább szükségük akár civilek, akár a hétköznapi emberek részéről?

Az elsődleges feladat a menekültek elhelyezése: az egész országból érkeznek, és

mindenkire gondot kell viselnünk, mindenkinek megfelelő helyet és ellátást kell kapnia.

Az egyik helyen például egyedül maradt édesanyák élnek gyermekeikkel, túlnyomórészt egészen kicsikkel, ott nagy szükség van bébitápszerre, tisztítószerekre és higiéniai felszerelésre. Másutt másféle embereket tudunk elhelyezni, akiknek másra van szükségük. A legfontosabb, hogy legyen forrásunk a régebbi épületek átalakítására, illetve az említett feladatok finanszírozására. Munkát is igyekszünk adni a menekülteknek, de mindegyiküket súlyosan megviselte a háború, ami megnehezíti a helyzetüket. A kormány és külföldi adományozók is küldhetnek humanitárius segélyt közvetlenül nekik. Hozzátenném: az orosz titkosszolgálatok rengeteg propagandaanyagot készítenek arról, hogy az ukrán kormány ellopja a segélyszállítmányokat, ezért is szeretnénk közvetlenül eljuttatni a segélyt, hogy még hivatkozási alapot se adjunk az oroszoknak.

Milyen a közhangulat Kárpátalján?

Akik elvesztették az otthonukat és a szűkebb pátriájukat, dühösek, hiszen ahelyett, hogy élnék a rendes életüket, dolgoznának, belső menekültként kénytelenek tengődni. A köreikben az a közvélekedés, hogy mindenkinek el kell ítélnie Vlagyimir Putyint, és hogy minden országnak mindent meg kellene tennie az orosz gazdaság fékezéséért. Amikor néhány ország vezetője olyan, pozitívnak tetsző dolgokat mond Oroszország elnökével összefüggésben, hogy kommunikálni kell vele, a lakosság csak még dühösebb lesz.

Nincsen bennük félelem?

A félelem csak a kicsi gyerekeknél elfogadható. 

Mi úgy érezzük, harcolnunk kell, és tudunk is harcolni.

Sok álhír jut el hozzánk Kárpátalja kapcsán, olyasmik, mint hogy az itteni férfiak megpróbálják elkerülni a katonai szolgálatot, mert nem akarnak harcolni, az állítólagos katonaszökevények bemutatása is idetartozik. Pontosan tudjuk, hogyan működik az orosz propaganda: ha valahol ellopnak egy biciklit, az oroszok rávágják, a tolvaj arra használta, hogy megszökjön a hadseregtől, és elkerülje a frontot. A valóság az, hogy a háború kezdete óta – most is – sok kárpátaljai harcol a 128-as gépesített hegyivadász-alakulatban.

Az emberek legfontosabb feladata most az, hogy segítsék a hadsereget, ahogyan tudják. A helyiek is így tesznek: a saját holmijukat, a saját autójukat adják a katonáknak, segítik finanszírozni a hadsereget, amennyire csak tudják. Akiknek vállalkozásuk van, és a katonai szolgálat a frontra vinné őket, azokat igyekszik támogatni a kormány, mert ők a vállalkozásuk élén vannak a legjobb helyen. Az orosz propaganda próbálja ezt a stratégiát úgy bemutatni, mintha a kormányunk más okokból segítene nekik elkerülni a frontot. Pedig a mi régiónk elsősorban gazdasági segítségre szorul. Vegyük például Ukrajna 75 ezer informatikai szakértőjét. Az orosz propaganda azt állítja, hogy a katonai szolgálat alól próbáljuk őket kivonni, csakhogy nekünk statisztikáink vannak arról, hogy ők évente hétmilliárd dollárral járulnak hozzá a nemzetgazdasághoz, vagyis az ország stabilizálásához. Ők is ott és úgy szolgálják a hazájukat, ahol és ahogy a leghatékonyabb. Nem más ez, mint észszerű intézkedés.

Március elején ön védelmébe vette hazánkat, amikor kritikák érték, azt követelte, „fejezzék be Magyarország hibáztatását”, és megköszönte a humanitárius segélyeket, amelyeket a magyar kormány küldött. Ma ezzel éppen ellentétes megközelítés a jellemző.

Tudjuk, hogy

az ellenség megpróbálja felhasználni a helyzetet arra, hogy konfliktust szítson az országok, a nemzetiségek között,

ezért fontos, hogy ne vonódjunk be ilyesmibe. Sok ukrajnai magyar most is a fronton harcol. 2015-ben is az első kárpátaljai katona, aki elesett, magyar származású volt. Kárpátalja sok kultúrának, nemzetiségnek ad otthont, szóval próbáljuk elkerülni az ilyen konfliktusokat. Úgy gondolom, nem vitázhatunk más országokkal, nem osztályozhatunk le országokat. Csak arról beszélhetünk, ami történik. Magyar­ország a háború kezdetétől jelentős mennyiségű egészségügyi felszerelést adományozott, és Szijjártó Péter külügyminiszter is rengeteg segítséget adott nekünk. A kormány mindig hálás lesz Magyarországnak, különösen Bacskai József konzulnak és Magyar Levente államtitkárnak, hogy jöttek és felkarolták nemcsak a helyieket, hanem másokat is. 
Én is hálás vagyok nekik és Magyarországnak is. Magyarország nemzetközi szinten elfoglalt álláspontját viszont nem szeretném kommentálni, lehetőségem sincs rá, mert ez geopolitika. A személyes véleményem mindazonáltal az, hogy minden országnak Oroszországot kell hibáztatnia, és mindent meg kell tennie, hogy leálljon az orosz gazdaság, hogy Moszkvának ne legyen pénze elindítani a rakétáit, és véget érjen Ukrajna sokféle nemzetiségű lakosságának pusztulása.

Egyes szakértők szerint a kapcsolat megszakítása okoz ugyan károkat a mi gazdaságunknak, de az oroszokét tönkreteszi. Mások szerint viszont az oroszok a meg­növekedett árak miatt éppen hogy több bevételt realizáltak az olajból és a gázból, mint valaha…

Más-más szakértőknek más-más a véleményük, de az biztos, hogy az orosz gazdaság egy ideje nem nő, csak néhány gazdag ember vagyona gyarapszik. Ha az orosz gazdaság növekszik, az csak azért lehetséges, mert egyes országok kerülő úton vásárolnak onnan javakat.

Nemrégiben arról szóltak a hírek, hogy a harcmezőn az ukrán hadsereg a magyar nyelvet és a kárpátaljai dialektust használja egyfajta kódnyelvként. Nem tudják „feltörni” ezt az oroszok?

Már 2015-ben is bevetettük ezt a fegyvert, és most is használjuk. Persze, az oroszok bármikor „feltörhetik”, de nincs annyi magyarul beszélő tolmácsuk, hogy a teljes frontvonalon mindenhova jusson belőlük.

Visszatérve Kárpátaljára és a menekültekre: kik érkeztek általában menekültként a megyébe?

A túlnyomó többségük nő kicsi gyerekkel, és sok az idős is. Néhány héttel ezelőtt friss statisztikát kaptunk róluk, eszerint a 400 ezer menekültből 70 százalék a nők és az idősek aránya, az ötven év felettieké 20 százalék, a harminc és negyven év közöttieké 18, a kiskorúaké 31 százalék. Most is folyamatosan érkeznek a menekültek, és ősszel biztosan még többen jönnek majd.

Hogyan hat a helyi viszonyokra a rengeteg menekült? Az újonnan érkezők talán még nem is tudják, hogy itt nemzetiségek élnek – híreket kaptunk feszült helyzetekről is.

Nincsenek ilyen konfliktusok. Kárpátalján sok nemzetiségi ember él, akik nemcsak az önkormányzati tulajdonú helyiségeket engedték át a menekülteknek, hanem a saját otthonukba is befogadták őket. Az áprilisi csúcs idején 600 ezer ember volt a megyében – ha a helyiek nem engedték volna őket be a házukba, akkor az utcán maradtak volna, mert egyszerűen nem volt elég hely ennyi embernek.

A nemzetiség nem téma, a vendéglátók között voltak ukránok, magyarok, németek, románok, szlovákok.

Ukrajna maga is multikulturális ország, és a nemzetiségek minden időben baráti szomszédságban, jó kapcsolatban éltek egymással. Az oroszok valószínűleg gyártanak propagandahíreket a kárpátaljai helyzetről, mindig megpróbálják destabilizálni az országot, emlékezetes a hamis zászlós akció, amelyben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ellen hajtottak végre támadást Ungváron orosz hátterű szélsőségesek.

Olyan félelmek is vannak, hogy a sok újonnan érkező letelepszik, és ezzel átalakul Kárpátalja etnikai térképe.

Én itt születtem, és gyermekkoromban is sok nyelvet hallottam: oroszt, magyart, szlovákot, németet, románt, szóval a mindennapi életünk része a multikulturalizmus. Magyarok 100-120 ezren élnek itt, közülük egyesek Magyarországra mennek, mások visszajönnek, de összességében a háború kitörése óta nem változott a létszámuk, az arányuk persze módosul a migrációval. A magyar kisebbség leginkább a mezőgazdaságban dolgozik, és a háború elején, az üzemanyagválság alatt a helyi kormányzat támogatta őket, ezzel is megmutatva, hogy nem feledkezik meg róluk. Egyszóval próbáljuk elkerülni a konfliktusokat és odafigyelni minden nemzetiségre.

Nyitóképen: Viktor Mikita a Mandinernek adott online interjú közben. Fotó: Mandiner-archív.