| Farkas Anita |
Néhány éve jelent meg az akkor nyolcvankilenc éves Edith Eva Eger A döntés című könyve, amelyben a kassai származású, hét évtizede az USA-ban élő klinikai pszichológus a saját élettörténetén keresztül bizonyítja: van kiút az elme koncentrációs táborából, meg lehet szökni a mégoly szörnyű múlt elől is. A holokauszttúlélő Eger a szokásos memoárokon messze túllépő, sodró lendületű, egyszerre nagyon izgalmas és okos kötete elsőre nehezen képzelhető el adaptált formában, nem véletlen, hogy a szöveget színpadra alkalmazó Székely Csaba is inkább a mű első felére koncentrál, az Auschwitzban töltött egy évvel a középpontban. A kétszemélyes előadás persze nemcsak az alapjául szolgáló írás miatt vonzhatja a közönséget, hanem mert a Csányi Sándor – Tenki Réka házaspárnak ez az első közös színházi munkája. A hasonló próbálkozások, mint például Rezes Judit és Szabó Győző Loveshake című nyilvános párkapcsolati terápiája, általában nagy hatással vannak a nézőkre, nyilván a mögéjük képzelt bulvárfaktor miatt is. Nincs ez másként most sem, igaz teljesen más okból: a katartikus zárómonológ alatt a mellettem ülő idős hölgy folyamatosan a könnyeit törölgette. Ez Edith Eva Eger és a három alkotó közös érdeme – a rendező és több karakterszerepben is feltűnő Csányi Sándor állítása szerint mintha egész eddigi életében erre a szövegre várt volna –, de a legnagyobb terhet természetesen Tenki Réka viszi. Ő az Egyasszony című monodrámában már bebizonyította, milyen jól áll neki az eszköztelen színpadi egyedüllét, és ezúttal talán még nagyobb lelki ívet jár be, a haját hol összefogva, hol kiengedve ugyanolyan hiteles pajkos-szerelmes fiatal lányként, mint táncoló rabként Mengele előtt vagy élőhalottként a hullák között fekve. A döntés a komor téma ellenére – főként Csányi beugrásainak köszönhetően – ráadásul nem fél időnként vicces lenni, talán ezzel is aláhúzva a felszínen közhelyesnek tűnő, de nagyon is megérlelt és többek közt a posztraumásstressz-kezelésben világszerte sikerrel alkalmazott egeri gondolatot. Vagyis hogy történjen veled bármilyen szörnyűség, vegyen körül bármilyen gonoszság, ha túléled, a jövő már tényleg csak rajtad múlik: „Nem tudjuk, hova tartunk, nem tudjuk, mi fog történni, de senki sem veheti el tőled azt, amit a fejedbe raksz. […] Te döntesz. Arra figyelsz, amit elvesztettél, vagy arra, ami még megvan.”
(A döntés. Tenki Réka és Csányi Sándor előadása. MOM Kulturális Központ)
***
Pataki Andrást, az Előadó-művészetek Kollégiumának elnökét többek között arról kérdeztük, hogy az NKA vissza nem térítendő támogatásai miként segítik a magyar kultúrát és a színházi világot.
A jobboldali nyilvánosságban régóta érezni az igényt arra, hogy az állam végre a törvény erejével sújtson le az uszítókra, a tudatos hazudozókra, a magyargyalázókra.
A Mandiner jelentős növekedést ért el az elmúlt időszakban, és most ismét szintet lép: új videós műsorstruktúrával bővíti kínálatát. Ezekről, továbbá a Mandiner őszi díjátadó gálájáról és a kárpátaljai adománygyűjtés eredményeiről tartott sajtótájékoztatót Szalai Zoltán főszerkesztő.
Hogy sikerül-e neki megtalálnia, azt nem árulhatjuk el. Azt viszont igen, hogy Deák Kristóf egész estés kamaradrámája, az Egykutya alaposan feltörli velünk a padlót.
Öreg gyerekek és fiatal öregek társadalmában élünk, ahol az senki nem találja a helyét. Keith Haywarddal beszélgettünk arról miként infantilizálta a társadalmat a nyugati kultúra.
Egy újabb vámot említett az amerikai elnök.
Ünnepélyes keretek között tették le a World Aquatics budapesti székházának alapkövét, amely újabb mérföldkő a magyar sportdiplomáciában.
Egy magyar fiú, akit ma a fizika zsenijeként emlegetnek: a CERN-ben írja a jövőt Takács Ádám.
