Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
Misztifikáció, zavaros gondolkodás, szándékosan homályos nyelvhasználat, a fogalmakkal való tudatos visszaélés – Alan Sokal és Jean Bricmont szerint ez a modern társadalomtudomány veleje. A „népszerű ostobaságok” az egyetemisták agyát és a tudományosság jövőjét veszélyeztetik – figyelmeztettek már huszonhárom évvel ezelőtt.
1996-ban a University College London matematikusa, Alan Sokal szenvtelen tréfát eszelt ki kollégáinak bosszantására. Transgressing the Boundaries: Toward a Transformative Hermeneutics of Quantum Gravity (a határok átlépése – a kvantumgravitáció transzformatív hermeneutikája felé) címmel megírta a posztmodern szociológiai esszék paródiáját. Teleszórta a kor sztárgondolkodóira való hivatkozással, s elküldte egy neves társadalomtudományi folyóiratnak. Ugye, kitalálják? A fősodornak való hízelgéssel, értelmetlen nyelvezettel, hamis állításokkal teli szöveget azonnal lehozták a lapban, s az ügyből (Sokal hoax) emlékezetes botrány kerekedett.
Sokal célja az volt, hogy rámutasson a természet- és a társadalomtudományok közötti hitelességi szakadékra, hogy mennyire egyszerű területet foglalni a bölcsészvilágban pusztán a divatos ostobaságok ismételgetésével, ami végül a tudományosság lejáratódását eredményezi. A kísérletből Jean Bricmont belga fizikus és tudományfilozófus, a Katholieke Universiteit Leuven professzorának részvételével könyv született, amely a szakértői osztállyal szembeni szkepszis alapművének számít.