Két út áll az Európai Unió előtt: az egyik a történet végét jelentené

Egyre világosabb, Orbán Viktor miért hangoztatja régóta, hogy a brüsszeli politika irányát meg kell változtatni.

Történelmi léptékkel mérve nem is olyan régen Európa a világ gravitációs pontjának számított. A Római Birodalommal kezdődő korszakokban Európa volt az a földrész, amely a világ többi része közül kiemelkedett. Ennek során nem elsősorban katonai erőfölénye, hanem szellemi, kulturális, művészeti, ipari és gazdasági teljesítménye esett latba. Ehhez a kereszténység teremtett számára civilizációt. Ez a közös vízió vált a keresztény európai államok közösségének kötőanyagává, és indította őket a világ felfedezésének és megismerésének útjaira. Európaközpontú jegyekkel formálódott a nemzetközi jog, miközben Európa
a civilizáció gyújtópontjává vált.
A trónfosztás 1914-ben kezdődött, és a második világháború lezárását követően véglegesedett. Az európai államok keresztény közössége átadta helyét egy globális nemzetközi közösségnek. Egyértelművé vált, hogy Európa ereje apad, a saját kontinensének sem tud magabiztos védelmet nyújtani. A történelemnek azonban továbbra is a fő színtere maradt: Európa volt az a földrész, ahol Kelet és Nyugat találkozott. Ebben a skandináv térség és Finnország játszott sajátos szerepet. Helsinki, ahol az 1975-ös záróokmány aláírásával megindult a folyamat, amely léket ütött a szovjet berendezkedésen. Reykjavík, ahol 1986 októberében találkozott Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov, és e találkozóval kezdetüket vették a Szovjetunió utolsó évei. Stockholm, amely
a nemzetközi gazdasági viták rendezésének otthonává vált. A történelmet továbbra is Európában írták.
