Gyors NATO-csatlakozásban bíztak az észak-európai országok – de nem számoltak Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, aki kíméletlenül kihasználja ütőkártyáit Ankara térségbeli érdekeinek előmozdítására.
Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.
A török államfő, legalábbis látszólag, nyeregben van: egyrészt országa közvetítőszerepe nélkülözhetetlennek tűnik az ukrajnai béketárgyalásokban, másrészt jóformán senki nem akadályozhatja meg, hogy újabb hadműveletekbe kezdjen Szíria északi részén a főellenségnek kikiáltott kurdok ellen. De sikerülhet-e Erdoğan terve?
Az egész a finnekkel és a svédekkel kezdődött. A két észak-európai ország az ukrajnai háború hatására úgy döntött, hogy feladja évtizedek óta követett semlegességi politikáját, és csatlakozik a NATO-hoz. Azaz csak csatlakozna, mert hiába tűnik egyértelműen nyereséges üzletnek a fejlett hadiiparú és védelmi képességű államok felvétele az észak-atlanti szövetségbe, volt, aki szót emelt a bővítés ellen: Törökország.
Ankarának több kifogása is van a két ország csatlakozásával szemben, és mind a kurdkérdéshez kapcsolódik. A törökök szerint az északiak nem ítélik el elég határozottan a kurd szervezetek által elkövetett terrorcselekményeket – itt elsősorban a Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) és a főként Szíriában tevékenykedő Népvédelmi Egységekre (YPG) kell gondolni. Ennek némiképp ellentmond az, hogy az Európai Unió tagjaiként Svédország és Finnország is terrorszervezetként tartja számon a PKK-t. Mind Stockholm, mind Helsinki tagadja, hogy támogatná a PKK-t vagy az YPG-t, persze ezzel viszonylag kevés kétkedőt sikerül megnyugtatniuk Ankarában. Annál inkább is, mert Svédországban valóban akad néhány – kurd származású – parlamenti képviselő, aki nyíltan szimpatizál a Szíriában működő kurd milíciákkal. Egyikük, Amineh Kakabaveh tavaly egész addig nem is volt hajlandó támogatni Magdalena Andersson miniszterelnökké jelölését, amíg meg nem ígérte, hogy a kormány a jövőben is együttműködik majd az YPG egyik politikai szárnyával. Ez legalábbis alátámasztani látszik Erdoğanék álláspontját a szerintük terroristákat istápolgató svéd politikusokkal kapcsolatban – és érvényteleníteni tűnik a svéd ellenérveket is.
Ankara most több mint harminc ember kiadatását követeli a két északi aspiránstól, aminek persze aligha tesznek eleget, s ezt természetesen a török fél is jól tudja. Neki azonban így is megfelel, mert a jelenlegi helyzetben az a legfontosabb, hogy addig ne történhessen előrelépés a svéd és a finn NATO-csatlakozás ügyében, amíg ő nem ad zöld jelzést – és akár akkor is megadhatja, ha Svédország és Finnország végül nem adja ki ezeket az embereket.
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Hónapokig tartó titkolózás után lehullt a lepel: az ukrán elnök bemutatta a dokumentumot, ami lezárhatja a háborút.
Miközben Franciaországban és Angliában már az európai háború emberáldozataira akarják felkészíteni a lakosságot, Magyarország továbbra is a béke pártján áll.
A baleset okát egyelőre vizsgálják.
Mark Rutte szerint nincs idő halogatásra, a NATO-nak már most fel kell készülnie egy esetleges orosz támadás kivédésére.
Egy lelkes riportalany véleményén keresztül mutatott be a CNN egy érdekes narratívát.
A hírek szerint felbonthatják a szerződését.
Az Egyesült Államok NATO-képviselője szerint a béke eléréséhez már csak az Oroszországgal való megegyezés hiányzik, a tárgyalások ugyanis a végső egyezmény felé közelítenek.
Egy másik jármű szemből, kivédhetetlenül, frontálisan az övének ütközött. A szövetségi kapitányt kórházba szállították.
