Folyamatos támadás alatt a szuverenitásunk – interjú Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel
Mi várható a soros elnökségtől az igazságügy területén? Mit gondol az uniós vitákról? Mit tehetünk Európa és hazánk versenyképességéért?
Orbán Viktor miniszterelnök politikájában az a leginkább szembetűnő, hogy mennyire józan. Az általa képviselt pragmatikus államvezetés a történelem korábbi szakaszaiban Európa-, sőt világszerte is meghatározó volt – hangsúlyozza N.S. Lyons amerikai külpolitikai szakértő.
Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.
Az ukrajnai háború világosan rámutatott arra, hogy a történelem nem ért véget a Szovjetunió összeomlásával, ahogyan azt az 1990-es években sokan láttatni szerették volna. Ön szerint az események milyen láncolata vezetett ehhez a háborúhoz?
Politikailag motiváltnak tartom azt az érvelést, miszerint egyetlen tényező vezetett a háborúhoz – legyen az akár Oroszország félelme a NATO-bővítéstől, akár azon kívánalma, hogy Ukrajna tisztelje és becsülje, akár egyszerűen csak a hódítás mohó vágya. Minden bizonnyal a legegyszerűbb tanulság, hogy a háború sajnos az emberi természetből fakad, és amíg az emberi természet létezik, addig a háború lehetőségével mindig számolni kell. Ezzel szemben állnak John Kerry egykori amerikai külügyi tárcavezető szavai, miszerint „a 21. században nem lehet 19. századi módon viselkedve megszállni egy másik országot”. Kerry szavai kiváló szimbólumai annak a hidegháborút követő, veszélyes progresszív vélekedésnek, amely úgy tartja, hogy a modernitás és maga az emberiség véglegesen és teljes mértékben szakított a múlttal.
Európa nem tudta megakadályozni a kontinenst sújtó háború kitörését, és jelenleg sincsen megfelelő eszköze a kezelésére. Milyen kihívások befolyásolják Európa önállóságát?
Érdekes, hogy itt a stratégiai autonómiáról folytatott viták épp akkor ívelnek fel, amikor az európai integráció – akár félelemből, akár dühből, de – minden stratégiai autonómiáját feladta azért, hogy alárendelje magát az Egyesült Államoknak. Persze ez csak a betetőzése annak a már több évtizede tartó folyamatnak, amelyben Európa megengedte, hogy a NATO tulajdonképpen egyet jelentsen azzal, hogy Európa védelme teljes mértékben Amerikától függ. S ez nemcsak a szűk értelemben vett katonai védelem terén van így, hanem többek között a gazdaság stratégiai jelentőségű ágazatainak, a határoknak, valamint a kultúrának és az értékeknek a védelmével összefüggésben is. Nem meglepetés hát, hogy mikor a katonai támadás valósága megcáfolta a történelem végével kapcsolatos hiedelmeket, akkor Európa reflexszerűen teljes mértékben Washingtonhoz igazodott.