Júlia és Rómeó

Farkas Anita írása a Mandiner hetilapban.

Ha az emlékezetem nem csal, eddig tizenkét Rómeó és Júlia-feldolgozást láttam, beleértve az Operettszínházban 2005-ben bemutatott nagyszabású musicalt és a Rudolf Péter – Nagy-Kálózy Eszter kettős shakespeare-i világban tett varázslatos száguldását (És Rómeó és Júlia). A veronai szerelmesek tragikus története az utóbbi időben ráadásul új köröket is fut: a Pesti Magyar Színház és a Nemzeti Színház után idén márciusban Kecskeméten is premiert ünnepelhettek. A Szente Vajk rendezte előadás pedig nem kevés meglepetést okoz, és nem csak a kortárs megfogalmazás miatt. A Capuletek és Montague-k ebben az olvasatban a divat világában csapnak össze – a két rivális divatház kamu Guccira hajazó, egyedi logós jelmezei a tervező Kovács Yvette Alida humorát dicsérik –, a közeg csillogó felszínessége remek kontrasztja a titokban születő, percek alatt örökké mélyülő, őszinte szerelemnek. Ami ez esetben végre nem két komolykodó felnőtt közt jön létre. Júlia különösen vagány kamasz lány, afféle lázadó művészlélek, aki dacos elszántsággal küzd a saját boldogságáért a szüleitől örökölt, sehova sem vezető, értelmetlen háborúk árnyékában. A nem szőke és nem naiva típus Horváth Alexandra nagyszerű választás volt a szerepre, Rómeó (Koltai-Nagy Balázs) tétova álmodozóként alaposan el is színtelenedik mellette. Amúgy is erősen nőközpontú előadás ez, Märcz Fruzsina például remekel Verona hercegeként, halványan utalva talán rá, hogy a 21. századdal a nők évezrede is elkezdődött. És bár biztosan lesznek, akik egyes részleteiben túl obszcénnak vagy durvának találják a kecskemétiek bátor vállalását, a Varró Dániel újrafordította szöveg a klasszikus verziókat abszolút tiszteletben tartó frissessége és a Mercutióként is óriásit menő Szemenyei János alkotta koherens zenei világ még őket is meggyőzheti: nem árt néha vidékre menni egy-egy eredeti és izgalmas színházi élményért.

(Shakespeare: Rómeó és Júlia. Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)