A viszonyítási pont

Április 8-án lett volna kilencvenéves Antall József, a kommunista diktatúrától megszabadult Magyarország első miniszterelnöke. Kormányzása idején kisgyerek voltam, a róla való személyes hangú megemlékezés szellemi örökségéhez máig hű munkatársainak a tiszte. Azonban a fiatalabb korosztályok tagjaiként is magunk elé kell idéznünk politikusi alkatát és életművét, mert szemléletformáló igazságokat tanulhatunk belőle. Felkészült és tisztességes, de naiv politikus volt – hangzik sokfelől a sommás értékelés. Ezzel szemben ha a politika felszínesebb rétegein túl annak mélyebb valóságára tekintünk, harminc év távlatából Antall József a demokratikus magyar politika megkerülhetetlen viszonyítási pontjaként áll előttünk. Kijelölte és felmutatta a jövő­képes, gyarapodó Magyar­ország programjának sarokpontjait.

Nemzet és haza. Sikeres magyar politika nem létezhet nemzetben gondolkodás nélkül. Egymás mellett élő egyénekből a közös nemzeti lét, a történelmi emlékezet és a hagyományok teremtenek életrevaló, saját boldogulásáért tenni képes közösséget. Az ismert történet szerint a huszonöt éves Antall József arra a kérdésre, hogy miért nem disszidált az 1956-os forradalom leverése után, így válaszolt: „Ön elfelejti, hogy Magyarország nekem a hazám, és nem a működési területem.” Nemzeti elkötelezettség és hazaszeretet: mellőzhetetlen alapelemei a magyarság számára érvényes programot adó politikának.

Szuverenitás és nemzetközi megbecsültség. A tör­ténelem viharaiban sokat hánykolódó nemzetként a magyarságnak a szuverenitás kérdése jóval több és személyesebb, mint államtudományi kategória. Antall József számára is Magyarország szuverenitásának időtálló biztosítása vált a legfontosabb stratégiai céllá. Történészként évszázados tapasztalatokból merítve látta, hogy szuverenitásunk ügyének legjobb szolgálata rendkívül összetett feladat. Teljesítéséhez a nemzeti érdek helyes azonosítása és hatékony képviselete nélkülözhetetlen, de önmagában nem elégséges. A nyugati szövetségi rendszerhez való tartozásnál is több kellhet ahhoz, hogy szuverenitásunk biztos lábakon álljon. Saját szavaival: „Perdöntő, milyen képe van Magyar­országnak külföldön. Történelmünk azt igazolja, hogy aszerint alakult az ország sorsa, milyen külső és belső képét tudtuk adni Magyarországnak.” Fáradhatatlanul dolgozott ezen a képen, bebizonyítva, hogy a megbecsültséghez nem a „merjünk kicsik lenni” politikáján keresztül vezet az út: páratlan tekintélyt szerzett magának és hazájának a történelmi léptékkel mérve is fajsúlyos nemzetközi partnerei körében.