A nézők kíváncsiak a női szemszögre

Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban.

Kerékgyártó Yvonne-t már kamaszkorában nagyon érdekelték a filmek. Noha az ő családjában nem volt filmes a felmenők között, az édesapjával, majd később a barátaival sokat járt moziba. „Nem filmes család a miénk, de csupa filmszerető emberből áll. Rengeteg kazettánk volt otthon, azokról néztem gyerekkoromban a nagy klasszikusokat. Kiskamasz koromban pedig sok olyan filmet láthattam moziban, amely inspirálóan hatott rám: David Lynch Mulholland Drive, Jean-Pierre Jeunet Amélie csodálatos élete vagy a magyarok közül Fliegauf Benedek Rengeteg című filmje. Arra is emlékszem, hogy a Műcsarnokban volt egy filmklub, ahol szürrealista és dadaista filmeket – például Buñuel-műveket – vetítettek, én pedig mindig beültem rájuk. Termé­szetesen akkoriban semmit nem értettem belőlük, de nagyon tetszett az, hogy ezek az alkotások a tévében látott filmekhez képest egy új nyelven szólaltak meg. Akkor döbbentem rá, hogy a filmnek van egy saját nyelve, amelyet meg kell tanulni ahhoz, hogy értsd: a képek nyelve” – meséli a rendező-forgatókönyvíró.

Yvonne ezután kezdett filmkészítéssel kísérletezni, majd nekilátott készülni az egyetemi felvételire. „Mivel középiskolás koromra már tudtam, hogy filmmel szeretnék foglalkozni, az egész gimnáziumi időszakomat meghatározta a felkészülés. Leginkább a filmezés varázsa vonzott, és a mai napig ez érdekel, mert valódi csapatmunka. Az elejétől nagyon foglalkoztatott maga a képalkotás is – korábban sokat fotóztam, sokáig arra gondoltam, hogy operatőr leszek” – mondja.

A rendező úgy látja, a magyar filmeknek fantasztikus a képi világuk. Rávilágít, hogy rendkívül vizuális filmművészetünk van, amiből sokat lehet meríteni alkotóként. Megjegyzi: végtelen inspirációt tud nyújtani, hogy olyan kaliberű operatőrök születtek itt, mint Sára Sándor vagy Ragályi Elemér.