Az értelmiség gyarlóságáról

Április 3-án megdőlt a kiábrándult fideszesek tömegeiről szóló mítosz. Ez a mítosz annak ellenére élt a választás előtt is, hogy mind a Századvég, mind az Idea Intézet mérhetetlennek találta. Ruff Bálint kampánytanácsadó pedig azt nyilatkozta: kiderült, hogy a „konzervatív polgári értelmiségi gondolatnak” maximum pár száz követője van. A hangsúly itt az értelmiségin, nem a polgári vagy a konzervatív szón van, mondhatnánk akár keresztény értelmiséget is.

Az értelmiség évtizedek óta elégedetlen a politikával. Több problémája is van vele: hogy nem elég kifinomult, túlságosan leegyszerűsítő, hogy sok benne a hatalmi harc, s hogy konstruktív, pozitív kampány, illetve eredménykommunikáció helyett (vagy mellett) negatív kampány van. Szokás felhozni még az ország kettéosztottságát, a mély árkokat is. Aztán a még naivabbak szeretnék, ha a pártok és a politikusok végre félretennék érdekeiket, és együtt dolgoznának az országért, például szakértői kormányt alakítva. Végül sokan hangot adnak a politikától való irtózásnak is: túlságosan sok minden át van politizálva, és nem kéne politikai kérdést csinálni ebből vagy abból.

Ezen harmincéves sirámok mögött naivitás, sértettség, értetlenkedés van, valamint az önreflexió hiánya. Aki ugyanis négyévente siránkozik a kampány minőségén, mindig épp a legújabbat tartva az eddigi legdurvábbnak, az nem reflektál saját korábbi gondolataira, és nem képes levonni a következtetést: a kampányok márpedig ilyenek. Az értelmiségnek nem az a baja, hogy ő nincs megszólítva, mert meg van. Számos fórum van erre: például tévéműsorok, nyomtatott lapok. Az ő baja az, hogy nem csak ő van megszólítva. Az értelmiség azt szeretné, hogy kizárólag a szép, lekerekített, kifinomult, racionálisnak mondott értelmiségi stílus legyen a politikában, más ne. Nem „mellett”, hanem „helyett”.