Wisznovszky Tamás írása a Mandiner hetilapban.
Az önálló magyar honvédség megszervezésére korábban évszázadokon keresztül nem is volt reális lehetőség, így az 1848-ban rövid idő alatt felállított ütőképes hadseregünket mai mércével mérve is szervezési és hadászati bravúrnak tekinthetjük. A pragmatica sanctio értelmében bár a Magyar Királyság saját törvényei szerint volt kormányzandó, nem volt önálló pénzügye vagy hadügye. Ennek értelmében a Habsburg Birodalmon belül sohasem létezett önálló magyar sereg, így a Magyar Királyságból származó katonák is a császári-királyi hadseregben szolgáltak. Az országgyűlés mozgástere korábban csak addig terjedt, hogy a hadiadó megszavazásával tudta némileg kontrollálni a katonai ügyek alakulását, a hadiadó felhasználását azonban nem volt képes befolyásolni. A tehetetlenséget csak erősítette, hogy a birodalom központi hadügyi kormányszerve a bécsi székhelyű Udvari Haditanács volt.
A későbbi, 1848-as alkotmányként emlegetett törvényeket az országgyűlés alig három hét alatt dolgozta ki. Nevüket onnan kapták, hogy V. Ferdinánd 1848. április 11-én látta el őket szentesítő aláírásával. Ezzel az aktussal lezárult az utolsó rendi országgyűlés, egyben befejeződött a forradalmi változás, a feudális viszonyok eltörlésével készen álltak az új, polgári Magyarország alapjai. Törvényi és gyakorlati fordulatot a hadszervezés esetében is az az esztendő hozott: az 1848. évi 3. törvénycikk 6. §-a kimondta, hogy „általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyakban Őfelsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar minisztérium által fogja gyakorolni”. A 14. § pedig jogalapot teremtett egy önálló magyar hadsereg létrehozására.
Az 1848. március 15-ei pesti forradalom legfontosabb dokumentuma, a tizenkét pont ötödikként nemzeti őrsereget követelt. Az intézmény korántsem volt új keletű, hiszen a polgári forradalmakban gyakran követelték. A Batthyány-kormány 1848. április 12-én elrendelte, hogy Galíciából jöjjön vissza „néhány magyar ajkú ezred”. Áprilisban többször is ülésezett a minisztertanács, ahol rendszeresen kifejtették a magyar alakulatok hazahozásának szükségességét. A külföldön lévő katonaság hazahozatala lassan haladt, a kormánynak pedig mielőbb fegyveres erőről kellett gondoskodnia. Ezért már április 26-án határozott egy önálló, tízezer főből álló önkéntes vagy mozgó nemzetőrség létrehozásáról.
A toborzási utasítást június 6-án adták ki a hatóságoknak, azonban a zászlóaljak kialakítása inkább hasonlított a sorkatonasághoz, mint a nemzetőrséghez. A toborzások helyszínei Pest, Buda, Szeged, Pozsony, Győr, Veszprém, Szombathely, Pécs, Kassa és Debrecen voltak, valamint a későbbiekben Erdély. Rendkívül érdekes megfigyelnünk a zászlóaljak társadalmi összetételét, hiszen feltűnően magas volt az értelmiség aránya, ami sajátos légkört teremthetett. Ezenkívül ugyancsak jelentős lélektani hatással járhatott, hogy a tisztek túlnyomó többsége korábban a császári és királyi hadseregben szolgált.