Amikor fegyvert fogtunk a birodalmi agresszió ellen

Wisznovszky Tamás írása a Mandiner hetilapban.

Az önálló magyar honvédség megszervezésére korábban évszázadokon keresztül nem is volt reális lehetőség, így az 1848-ban rövid idő alatt felállított ütőképes hadseregünket mai mércével mérve is szervezési és hadászati bravúrnak tekinthetjük. A pragmatica sanctio értelmében bár a Magyar Királyság saját törvényei szerint volt kormányzandó, nem volt önálló pénzügye vagy hadügye. Ennek értelmében a Habsburg Birodalmon belül sohasem létezett önálló magyar sereg, így a Magyar Királyságból származó katonák is a császári-királyi hadseregben szolgáltak. Az országgyűlés mozgástere korábban csak addig terjedt, hogy a hadiadó megszavazásával tudta némileg kontrollálni a katonai ügyek alakulását, a hadiadó felhasználását azonban nem volt képes befolyásolni. A tehetetlenséget csak erősítette, hogy a birodalom központi hadügyi kormányszerve a bécsi székhelyű Udvari Haditanács volt.

A későbbi, 1848-as alkotmányként emlegetett törvényeket az országgyűlés alig három hét alatt dolgozta ki. Nevüket onnan kapták, hogy V. Ferdinánd 1848. április 11-én látta el őket szentesítő aláírásával. Ezzel az aktussal lezárult az utolsó rendi ország­gyűlés, egyben befejeződött a forradalmi változás, a feudális viszonyok eltörlésével készen álltak az új, polgári Magyarország alapjai. Törvényi és gyakorlati fordulatot a hadszervezés esetében is az az esztendő hozott: az 1848. évi 3. törvénycikk 6. §-a kimondta, hogy „általában minden polgári, egyházi, kincstári, katonai és általában minden honvédelmi tárgyakban Őfelsége a végrehajtó hatalmat ezentúl kizárólag csak a magyar minisztérium által fogja gyakorolni”. A 14. § pedig jogalapot teremtett egy önálló magyar hadsereg létrehozására.

Az 1848. március 15-ei pesti forradalom legfontosabb dokumentuma, a tizenkét pont ötödikként nemzeti őrsereget követelt. Az intézmény korántsem volt új keletű, hiszen a polgári forradalmakban gyakran követelték. A Batthyány-kormány 1848. április 12-én elrendelte, hogy Galíciából jöjjön vissza „néhány magyar ajkú ezred”. Áprilisban többször is ülésezett a minisztertanács, ahol rendszeresen kifejtették a magyar alakulatok hazahozásának szükségességét. A külföldön lévő katonaság hazahozatala lassan haladt, a kormánynak pedig mielőbb fegyveres erőről kellett gondoskodnia. Ezért már április 26-án határozott egy önálló, tízezer főből álló önkéntes vagy mozgó nemzetőrség létrehozásáról.

A toborzási utasítást június 6-án adták ki a hatóságoknak, azonban a zászlóaljak kialakítása inkább hasonlított a sorkatonasághoz, mint a nemzetőrséghez. A toborzások helyszínei Pest, Buda, Szeged, Pozsony, Győr, Veszprém, Szombathely, Pécs, Kassa és Debrecen voltak, valamint a későbbiekben Erdély. Rendkívül érdekes megfigyelnünk a zászlóaljak társadalmi összetételét, hiszen feltűnően magas volt az értelmiség aránya, ami sajátos légkört teremthetett. Ezenkívül ugyancsak jelentős lélektani hatással járhatott, hogy a tisztek túlnyomó többsége korábban a császári és királyi hadseregben szolgált.

1848. július 11-én Pesten az országgyűlés képviselői kétszázezer újoncot és 42 millió forint azonnali hatályú hadihitelt szavaztak meg – hivatalosan is létrehozva ezzel a nemzet reguláris véderejét. Az új fegyveres erő bonyolult közjogi helyzete  miatt az elnevezések egy ideig nem voltak tisztázva. A honvéd szó a Landwehr zászlóaljak, a német sorezredek tartalékos zászlóaljainak nevéből vett tükörfordítás.

Jelačić szeptember 11-én bekövetkezett betörése miatt az országgyűlés szeptember 12-én határozatot hozott a katonaállítási törvénycikk életbe léptetéséről, s Batthyány Lajos e parlamenti határozat alapján rendelte el szeptember 14-én az újabb honvédtoborzást, majd a sorozást. A horvát támadás, majd annak kitudódása, hogy a bán az udvar és az osztrák hadügyi szervek támogatásával cselekedett, a Batthyány-kabinet, illetve a szeptember 16-án megalakuló s később a kormány örökébe lépő Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) hadügyi intézkedéseinek sorát indította el. A Jelačić támadása idején gyorsan pergő események – a szeptember 22-ei királyi manifesztumok, Lamberg Ferenc Fülöp altábornagy kinevezése Magyarország katonai főparancsnokává, az október 3-ai királyi kiáltvány és válaszként a magyar országgyűlés határozatai – nyílt szakítást eredményeztek Bécs és Pest között: Magyarország a fegyveres önvédelmi harc és a szabadság vívmányainak megőrzése mellett döntött.

1848 októberéig valójában nem is beszélhetünk egységes honvédségről. A Batthyány-kormány időszakában a rendelkezésre álló haderő különböző eredetű, szervezetű és értékű csapatokból állt, és csak egy kis részét alkották az első honvéd­zászlóaljak. December közepéig ezekből egységes hadsereg alakult. A honvédsereg a következő három forrásból jött létre: a császári és királyi hadsereg csatlakozó alakulataiból, a már meglévő honvéd­zászlóaljakból, a szeptember végén megindult sorozás eredményeként létrejött alakulatokból, illetve a nemzetőrség és a szabadcsapatok egy részéből. Az október–novemberi sorozás eredményeként a honvédzászlóaljak száma hatvan fölé emelkedett. 1848 novemberének végén az OHB, illetve Mészáros Lázár hadügyminiszter rendeletére megszűnt a soralakulatok és a honvédcsapatok megkülönböztetése: a sorezredek hivatalosan is beolvadtak a honvédségbe. A honvédsereg lovassága az itthon állomásozó és a külföldről hazaszökött, valamint az újonnan szervezett huszárezredekből állt. Tizennyolc ilyen ezrede volt a honvédseregnek.

Az ősztől szerveződő külföldi légiók, a lengyel, a német, a bécsi, majd az 1849 tavaszán felállított olasz légió részben önkéntesekből, részben a birodalom átálló katonáiból állott. Összlétszámuk hatezer fő lehetett. Közülük különösen a lengyelek tettek ki magukért: a téli harcokban többször is egy-egy lengyel század önfeláldozó utóvédharcai mentették meg a visszavonuló magyar csapatokat.

Az erélyes intézkedések eredményeként Magyar­ország serege 1848 végén már a százezer fős létszámot is meghaladta – és végigharcolta a szabadságharcot. A magyar honvédség az orosz közbeavatkozás miatt elszenvedett vereség ellenére is a magyar hadtörténet legkiválóbb stratégiáit és győztes csatáit eredményezte.

Nyitóképen: A tápióbicskei ütközet Than Mór festményén. Fotó: Wikipédia