Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
Ha most vasárnap lenne a választás – így kezdődik a legtöbb közvélemény-kutató cég pártpreferenciákat felmérő kérdőíve, a megkérdezettek pedig belemennek a játékba, és aktuális érzéseik alapján válaszolnak is. Egy szűk minta véleményére hagyatkozva spekulál a politikus, az elemző, az újságíró és a választó is egészen addig, amíg négyévente el nem jön az a bizonyos vasárnap, amikor immáron valóságos kérdésekre kell megfelelnünk a fülke magányában. A választás jelentősége, hogy döntésünknek legalább négy évre meghatározó következményei lesznek.
A mi feladatunk nem az, hogy megjósoljuk a jövőt, hanem hogy felkészüljünk rá – mondta Periklész ókori államférfi. A covidjárványtól az orosz–ukrán háborúig sok olyan eseménynek vagyunk szemtanúi, amelynek bekövetkeztét aligha láthattuk előre. Csak abban bízhatunk, hogy a közelmúltunkat meghatározó hagyományok eligazítanak minket. Így van ez egy parlamenti ciklus négy évével is, amit eddig mindig kitöltött az Országgyűlés a rendszerváltozás utáni harminckét évben. De egyáltalán nem tudhatjuk, milyen körülmények állnak majd elő akár néhány hónap múlva.
Mi sem sejthettük a szerkesztőségünkben, hogy hétfő reggel arra ébredünk, hogy több más portálhoz hasonlóan meghekkelnek minket, és órákra elérhetetlenné teszik a Mandiner.hu-t. Bízunk benne, hogy a hazánkba érkező megfigyelők jelentéseiben is megörökítik a polgári-konzervatív oldal médiumaival szemben indított súlyos, sajtó- és véleményszabadságot sértő támadást. Az eszköz új, de a megközelítés nem, amely szerint a magyar érdekek alapján beszélőket össztűz alá kell venni. Az elmúlt tizenkét év is erről szólt, a demokratikusan megválasztott kormánynak szinte egyetlen lépése sem volt, amit ne kritizáltak volna külföldről. Rögtön érthető az is, miért érzi szükségét a nyugati fősodratú média, hogy Orbán Viktort Európa mumusaként állítsa be a választás előtt pár nappal, mint ahogyan a Le Monde is tette kedden.