Két hónap múlva Magyarország újra választ. Az össztársadalmi adrenalinszint ilyenkor megszokott megemelkedése azonban mintha most hiányozna. A baloldal lassan tizenkét éve szövögetheti mestertervét a kormányváltásra, ám felfokozott hangulat helyett inkább csak általános apátia érzékelhető.
Nézzük is meg alaposabban, milyen a tájkép csata előtt. Az ellenzéki erők a régi receptet újragondolva magasabb szintre emelték az összefogást: immár önálló karakter, programelemek és kommunikáció nélküli egységfrontként próbálnak áttörést elérni. A kormány teljesítményétől eltekintve is három kulcstényező akadályozza e cél megvalósulását. Röviden: a történelmi terhek, a koncepcióhiány és a személyi problémák.
Részletesebben. A Jobbiktól a DK-ig ívelő összefogás történelmi tehertétele épp maga Gyurcsány Ferenc. Korábban volt légjogosultsága annak az érvnek, hogy aki még nem volt kormányon, az tiszta erőnek számít, az ellenzéki összeolvadásban ez is feloldódik. Egyfelől a 2019-es önkormányzati választás után helyi szinten kirajzolódott a baloldali hatalom visszás természete, másrészt az exkormányfővel kötött bárminemű együttműködés a 2010 előtti örökség vállalását is jelenti. A devizahitelre buzdítás, a külhoni magyarok elleni indulatpolitika, a lovasroham formájában megnyilvánuló hatalmi arrogancia vállalását. Osztozkodást Őszöd örökségében. Mindezek pedig egy demokrácia iránt elkötelezett, jövő felé forduló politikai erő számára egyenes gerinccel bizony vállalhatatlan terhek.
Az előválasztás nyomán a megboldogult MSZP–SZDSZ-világ levitézlett emberei is előjöttek a fényre”