Igazából tudtam, hogy váltanom kellene országot
Ehelyett ott rohadtam szinte minden magyar tévécsatornánál.
2021 végén, akárcsak minden évben, vaskos dupla számmal jelent meg a legtöbb hetilap. A kiadók tisztában vannak vele, hogy a bővített szám nemcsak a nyári üdülés állandó kelléke, hanem a két ünnep közötti elcsendesülésé is. Egyszerűen más mederbe terelődik ilyenkor az élet, kikerülünk a hétköznapok lüktető ritmusából, és nemcsak arra válunk képessé, hogy végigolvassunk egy kétoldalas cikket telefonra pillantás nélkül, hanem arra is, hogy nagyobb összefüggésekben gondolkodjunk a minket foglalkoztató témákról. Hajlamosak vagyunk ezt az állapotot haszontalan lelassulásnak érezni, ám ahhoz, hogy eligazodjunk a minket körülvevő hangzavarban, rendelkeznünk kell a reflexió képességével, amihez pedig tisztes távolságból kell látnunk a világ ügyeit. Nekünk, hetilapszerzőknek ezek a mélyre merülő, „gyöngyhalász” lapszámok különös kedvenceink.
A 2010-es években közhelyszerű megállapítás volt, hogy az online és a közösségi média miatt „a printnek annyi”. Sokan azt jósolták, éveken belül bezár minden nyomtatott orgánum, és bizony voltak olyan szerkesztőségek, amelyek a biztosnak tartott vég elől menekülve maguk mögött hagyták a nyomdagépeket. Az amerikai Newsweek hetilap kiadója 2012-ben döntött az elektronikus formátumra való átállásról, de alig kellett két év, hogy a lap visszatérjen az újságosstandokra. Máshogy tett a brit The Independent, amely 2016 óta csak a világhálón érhető el, ahogy 2020 óta a Playboy magazin is. De a legtöbben maradnak a nyomdafestéknél, vagy hozzánk hasonlóan új hetilapot alapítanak, még ha pontosan tudják is, hogy a médiapiac gyökeresen átalakult. Erre egyszerű okuk van: a nyomtatott lap, bár tökéletes tárgy, mint Umberto Eco szerint a könyv, különleges forma, amit nem lehet helyettesíteni. Talán így véli az a rekordszámú új előfizető is, aki tavaly decemberben csatlakozott olvasótáborunkhoz. Köszönjük nekik a bizalmat, igyekszünk rászolgálni.