Az ország esik szét, a miniszterelnök meg sehol – kiakadt a brit lap
Keir Starmer szerintük a nemzetközi politika kaszása.
Történelmi példák bizonyítják és baloldali közgazdászok is elismerik, hogy a járványhoz hasonló rendkívüli helyzetben az árszabályozás hatékony eszköz lehet az infláció csökkentésére. Körképünk.
Oláh Dániel és Pálfy Dániel Ábel írása a Mandiner hetilapban
Január 12-én Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: a kormány hét alapvető élelmiszernek minősülő termékcsoportnál – kristálycukor; BL 55-ös búzafinomliszt; finomított napraforgó-étolaj; házisertés-comb; csirkemell; csirke far-hát; ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 tömegszázalék zsírtartalmú tehéntej – beavatkozik az árak alakulásába, vagyis e termékek árát a 2021. október 15-ei árszinten rögzíti. Az intézkedés február 1. és május 1. között lesz érvényben.
A döntés hátterében az áll, hogy az utóbbi hónapokban tartós inflációnövekedés volt tapasztalható az egész Európai Unióban. A fogyasztói árak növekedésének elsődleges oka, hogy jelentősen drágultak az energiahordozók. A koronavírus-járvány ugyan szinte minden területen visszaesést eredményezett, a gazdaság a várakozásoknál gyorsabb ütemben kezdett el kilábalni a válságból, így a kontinens energiaigénye és azzal együtt az energiaárak is hirtelen megnövekedtek.
Az Európában tapasztalható energiaválság mértékét jól mutatja, hogy 2021-ben nagyjából az ötszörösére emelkedett a gáz piaci ára, az áramé pedig megkétszereződött. A fogyasztói árak növekedése Magyarországon novemberben érte el a csúcsot: ekkor 7,4 százalékos volt az infláció, csakúgy, mint decemberben. Lehetséges, hogy túl vagyunk a nehezén, de a szakemberek erre az esztendőre az utóbbi években tapasztaltnál jóval nagyobb árnövekedést prognosztizálnak.
A kormány ezért döntött a hatósági árszabályozás mellett az élelmiszerszektorban. Az árszabályozás nem először jelenik meg az Orbán-kormányok intézkedései között. Legutóbb novemberben volt erre példa, amikor az elszabadult energiaárak láttán 480 forintban maximálták az üzemanyagok árát. A leginkább emlékezetes hazai példa a rezsicsökkentés volt, amelyet a kormány idén 33 ezer kisvállalkozóra is kiterjesztett, így a lakossági fogyasztók mellett ők is államilag szabályozott áron jutnak energiához.
Az ellenzék politikusai és a velük szimpatizáló balliberális médiumok a bejelentést követően nekimentek az árszabályozásnak. A szakmai bírálatoktól a politikai lózungokon keresztül a csirke far-hátat szimbólumként alkalmazó publicisztikákig mindenféle módon támadták az intézkedést. Nem volt ez másként a rezsicsökkentés esetében sem.
A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter többször elmondta a véleményét a kérdésről. Korábban hangsúlyozta, hogy gazdasági téren kifejezetten liberális szemléletet képvisel, most pedig egyik videójában úgy fogalmazott: „szánalmas, hogy Magyarország harminc évvel a rendszerváltás után oda tér vissza, ahonnan elindult, a hatósági árszabályozáshoz”.
Egy novemberi interjúban az üzemanyagárak szabályozásával kapcsolatban kifejtette, a világpiaci árakat nem lehet megállítani a határon. „Én általában nem ennek vagyok a híve. Én annak vagyok a híve, hogyha a gazdaság tud alkalmazkodni ezekhez az árakhoz.” Azt elismerte, válságos helyzetekben előfordul, hogy szokatlan megoldásokat kell alkalmazni, de hozzátette, szerinte a kormány a rezsi- és az üzemanyagár-csökkentésnél „nem sok áldozatot hozott, hanem átterheli a piaci szereplőkre ezeket az áldozatokat, amiből nagyon sok bonyodalom lehet még a későbbiekben”.
A politikus korábban népbutításnak, kommunista ötletnek és ostobaságnak nevezte a rezsicsökkentést. Emlékezetes kijelentése volt, hogy az embereket az árakon keresztül kell ösztönözni az energiatakarékosságra. „Lehet rezsit csökkenteni, hogyne lehetne: kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni” – fogalmazott. Szerinte az árszabályozás hosszú távon fenntarthatatlan. Kétségtelen: a kormányfőjelölt véleményében szerepet játszhat, hogy 2011–2012-ben az európai villamosenergia-ipari vállalatok legjelentősebb szakmai és érdekvédelmi szervezete, a Eurelectric egy, az uniós költségvetéssel kapcsolatos tevékenységet végző bizottságának tagjaként dolgozott.
Természetesen nem Márki-Zay Péter az egyetlen politikus, aki ellenezte az árszabályozást: Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a 2018-as választási kampány végén egy civil szervezetnek írt levelében a rezsicsökkentés eltörlésére vonatkozó terveit részletezte. Közölte, hogy ha győznek, felmondják a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződést, és átalakítják „a hatósági árszabályozást, amely nem követi a világpiaci tarifákat”.
Szél Bernadett egykori LMP-s, jelenleg független politikus már 2014-ben bírálta a lakossági energiaárak korlátozását. Úgy fogalmazott, „ez nem is rezsicsökkentés, hanem rezsihazugság, mert az olcsó gázárak nem tarthatók fenn hosszú távon, néhány éven belül emelkedni fog az ár”. Ehhez képest éppen 2014 és 2016 között fordult elő az, hogy a gáz világpiaci ára még a magyar hatósági áraknál is alacsonyabb volt. Ekkor épp a Gyurcsány-kormány energiaügyi minisztere, Molnár Csaba követelt gázárcsökkentést, akinek tárcavezetői időszaka alatt egy éven belül négyszer emelték az energiahordozó lakossági árát. Az Orbán-kormány azonban nem engedett, maradt a szabályozott ár, és ebben az időszakban „nyereségként” keresett 77 milliárd forintot a gázon úgy, hogy a lakossági ár továbbra sem emelkedett. Ebből az összegből sikerült fedezni a 2017-es téli rezsicsökkentést, amely minden magyar háztartásnak 12 ezer forintnyi egyösszegű gázártámogatást jelentett.
Nem tudni, Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenctől vette-e át az árak határon való megállításáról szóló szófordulatot, mindenesetre utóbbi 2005-ben kormányfőként egy Orbán Viktorral folytatott vitában kritizálta az árszabályozás ötletét, úgy fogalmazott, hogy az „azt üzeni az embereknek, hogy »gyerekek, itt vagyunk mi, politikusok. Tudjátok mit? Az árakat is megállítjuk a határoknál! Bízzatok csak bennem, én eldöntöttem előre. Lehet itt iraki háború, lehet 150 dollár hordónként a kőolajár, mindegy!«”.
Visszatérve az élelmiszerárstopra, a csirke far-háton való gúnyolódás nem mindenkinek nyerte el a tetszését az ellenzéki oldalon sem, sőt. Szalai Erzsébet ismert baloldali szociológus, akadémikus felháborodva reagált: „Lehet szórakozni a csirke far-háton, csak hát az emberek több mint 20 százalékának ez az egyetlen húsétele. És nekik bizony néhány forint is számit. És ez majd a választási eredményeken is látszódni fog… Ha lehet kérni, kicsit több empátiát az ellenzék részéről, különösen a baloldalon. Farhátozás helyett az emberek számára is érthető szociális üzenetek és ígéretek kellenének, nem pedig a szegényeken való gúnyolódás…” – fogalmazott Facebook-oldalán.
Reakciója valószínűleg részben Gyurcsány két nappal korábban közzétett bejegyzésére született. A DK vezére akkor úgy fogalmazott: „Csirke far-hát? Azt nem. Azt ne süsd meg. Azt főzd nagyon sokáig. Én ezt teszem. Most olcsóbb lesz, kihirdették. Gondoltak az emberekre. Fényes jövő, emelkedés, alaplé. Szép sárga. Magában nem sokat ér. Egy picivel több, mint a semmi. Ezek meg annál is kevesebbek.”
Érdekes, hogy a koronavírus-járvány kirobbanásakor Gyurcsánynak még (és már) nem volt problémája az árszabályozással. Sőt, éppen ő követelt hatósági árakat. Egy 2020 márciusában közzétett videóban úgy fogalmazott, „azt javasoljuk, hogy a kormány vezessen be alapvető élelmiszerekre hatósági árellenőrzést, és ha kell, állapítson meg hatóságilag maximált árakat”. Természetesen Márki-Zay sem hagyhatta szó nélkül az élelmiszerárstop kérdését. „Ez akkora ostobaság, akkora felelőtlenség és szakmaiatlanság! Egy szimbolikus alkalmatlansági beismerés, hogy már a csirke far-hát árát kellett befagyasztani ahhoz, hogy a legszerencsétlenebb emberek azt lássák, mintha a kormány törődne a problémájukkal” – jelentette ki.
A helyzetet tekintve kifejezetten tapintatlanra sikerült a Momentum ifjú politikusának, a Nagy-Britanniában élő Csillag Tamásnak a posztja: miközben ellenzéki politikustársai a csirke far-háton gúnyolódtak, ő arra panaszkodott, hogy miért olyan drága Magyarországon az iPhone. Annak a pártnak a tagjaként, amelynek volt elnöke, Fekete-Győr András a tej árát sem tudta megmondani a Mandinernek adott interjújában.
Számos tekintélyes, a nemzetközi tudományos életben elismert közgazdász úgy véli, olyan rendkívüli helyzet, mint a koronavírus-járvány indokot adhat az államilag szabályozott árak bevezetésére. Többen közülük a háborús időszakokéhoz hasonlítják a gazdasági helyzetet. A konzervatív-jobboldali szemlélettel nem vádolható The Guardian brit napilapban például Isabella Weber, a University of Massachusetts Amherst adjunktusa felidézte, hogy a második világháború után az Egyesült Államok hatósági árakat vezetett be, ugyanis az ország vezető közgazdászai ezt tartották megfelelő eszköznek az infláció megfékezésére. Úgy vélték, a rendkívüli gazdasági káoszban sok szereplő kezdene nyerészkedésbe vagy profitja emelésébe. Weber szerint nem véletlen, hogy a huszadik század legkiválóbb amerikai közgazdászai közül meglepetésre többen is az árellenőrzés folytatására szólítottak fel a világháború után a The New York Timesban. Köztük volt Paul Samuelson, Irving Fisher, Frank Knight, Simon Kuznets, Paul Sweezy és Wesley Mitchell, valamint az Amerikai Gazdasági Egyesület tizenegy korábbi elnöke. Az általuk az árszabályozás mellett felhozott indokok a jelenlegi helyzetünkre is érvényesek – véli a szakértő. Az amerikai sztárközgazdászok akkoriban azzal érveltek, hogy amíg a szűk keresztmetszetek miatt a kínálat nem tudja kielégíteni a keresletet, addig mindvégig folytatni kell a fontos javak árszabályozását, hogy megakadályozzák az árak felszökését. Az infláció negyvenéves csúcs közelében van, a központi bankok világszerte megígérték, hogy beavatkoznak, arról azonban megfeledkeznek, hogy az árakat jelentős részben a vállalati profitok felrobbanása hajtja – írta a közgazdász.
2021-ben az amerikai nem pénzügyi szektorban a haszonkulcsok a második világháború óta nem látott szintre emelkedtek. Ez nem véletlen. A háború vége a termelés hirtelen átszervezését tette szükségessé, ami a világjárvány okozta szűk keresztmetszetekhez hasonló akadályokat és töréseket hozott létre a gazdaságban. A jelentős piaci erejű nagyvállalatok akkor és most is kihasználták az ellátási problémákat: gyorsan minél nagyobbat igyekeztek emelni áraikon, hogy extra nyereséget szerezzenek.
Ma a közgazdászok két táborra oszlanak az inflációs kérdésben: az egyik részük szerint nem kell aggódnunk az infláció miatt, mivel hamarosan magától elmúlik, a stagflációtól félő társaság a költségvetési költések visszafogását és a kamatlábak emelését sürgeti. Weber szerint azonban van egy harmadik lehetőség is: a kormány ahelyett, hogy a recesszióval fenyegető megszorítások felé mozdulna el, megcélozhatná egyenesen az árakat, ami persze rendkívüli megoldásnak tűnik, de a mostani időszak is rendkívüli. Vagyis csak számunkra, hiszen korábban volt már ilyen.
A Fehér Ház gazdasági tanácsadói testülete is úgy véli: a mai infláció legjobb történelmi analógiája a második világháborút követő időszak. Akkor és most is volt felgyülemlett kereslet a háztartások magas megtakarításai révén, hiszen a háborús időben senki nem tudott a szokásos dolgokra pénzt költeni. A koronavírus-járvány alatt hasonló történt: a kormányok gyakran segélyeket osztottak, tovább bontva a gazdasági egyensúlyt. Pénzt teremtettek arra, hogy a cégek bezárjanak, a kínálat leépüljön, miközben a keresletet tovább tüzelték. Magyarország hiába tartozik a kivételek közé, kis országként a hazai infláció négyötöd részben e külső tényezőkre vezethető vissza.
A makrostatisztikákat, vállalati pénzügyi folyamatokat, a cégek kommunikációját, elemzői véleményeket és tanácsadó társaságok elemzéseit is megvizsgálva látható, hogy az infláció mögött bizonyos mértékig a piaci erőből eredő árazási erő áll, amit a cégek most növekvő profitra váltanak. A nemzetközi nagyvállalatok ráadásul több esetben nem is titkolják ezt, és nyíltan beszélnek arról, hogy szeretnék fenntartani a hiányhelyzetet.
***
A magyarok többsége támogatja az árszabályozást
A Társadalomkutató januári felmérése alapján a lakosság 68 százaléka inkább elégedett a rezsicsökkentéssel, 23 százaléka nem elégedett. A politikai oldalak közötti megosztottság nem feltétlenül rajzolódik ki a kérdésben: a kormánykritikusok 32 százaléka vélekedik kedvezően az energiaárakat szabályozó intézkedésről, és csak 54 százaléka elégedetlen. A kormánnyal szimpatizálók közt 89 százaléknyian elégedettek a programmal. Az ismeretlen pártpreferenciájúak 55 százaléka is elégedett, 19 százaléka elégedetlen, azaz nyilvánvaló, hogy a rezsicsökkentés megszüntetésének ígéretével a politikai tábor nem növelhető. A kutatás adataiból az is kitűnik, hogy nincs egy olyan társadalmi csoport sem, amelyben ne lenne abszolút többségi támogatottsága a rezsicsökkentésnek. Az összes korcsoportban, minden településtípuson, bármilyen iskolai végzettségűek között az ország bármely pontján jócskán többségben élnek olyanok, akik elégedettek a hatóságilag szabályozott alacsony energiaárakkal.
***
Nyitókép: MTI/Mónus Márton