Háború, csaták nélkül

Még novemberben Magyarországra látogat az Európai Unió „lmbtq-ügyi” (?) különmegbízottja, aki 2021 februárja óta tölti be ezt az egyébként újonnan létrehozott, nélkülözhetetlen tisztséget. Az úriember – ha nem sértem meg azzal, hogy feltételezem a nemét – nemrégiben rózsaszín tütüben olvasott fel egy feltehetően önéletrajzi ihletésű, Raffi és a pink tütüje című meséből óvodáskorú gyermekeknek. Persze biztosan nem arról van szó, hogy a legkisebbeket akarná indoktrinálni – „minden bizonnyal” valamilyen módon az óvodai lmbt-agymosás is hozzájárul a hagyományostól eltérő szexuális orientációjú és nemi identitású, felnőttkorú európai lakosság jogainak védelméhez. Szó sincs arról, hogy a kiterjedt hálózattal rendelkező genderlobbi nyomást akarna gyakorolni azokra a tagállamokra, melyek ellenállnak a pressziónak… Vagy mégis?

Isten, haza, család: erre a hármas egységre épült fel civilizációnk; és azt, hogy az identitáspolitikába beleőrült progresszív ortodoxia ennek lerombolására tett fel mindent, méltán nevezhetjük korunk emblematikus tévedésének. Tény, hogy a hit valamiben, ami nálunk „magasabb”, és az Ész számára nem átfogható; a „hely szeretete”; a saját véreinkkel, szüleinkkel-gyerekeinkkel való együvé tartozás természetes érzése nem modern találmány. A liberális gyűlöletdoktorok – sokszor a „tudomány nevében” – viszont ezekből az „ódivatú miazmákból” akarják az Emberiséget kigyógyítani, a társadalmi normák lebontása által a diszharmóniát divatossá tenni, az önpusztítás orgiáját lényegében az „emberi jogok” fölényes győzelmeként bemutatni.

A zsidó-keresztyén kulturális alapokon „berendezett” nyugati világra az első nagy csapást a ráció mindenekfelettiségét hirdető felvilágosodás, politikai értelemben az 1789-es francia forradalom mérte. Istent ki akarták iktatni a hétköznapokból, a társadalmat „emberközpontúvá” akarták tenni egy új értelmezési keret mentén – figyelmen kívül hagyva, hogy az embernek szüksége van a transzcendentálisra, a hitből fakadó szertartásokra, ünnepekre, egy erkölcsi értékrendre, amelyet a vallás nyújthat. A „szabadság, egyenlőség, testvériség” tolvajnyelvével elindított dekonstrukciós folyamat egy totálisan szekularizált globális társadalom megteremtését tűzte ki célul, új, világi papjai pedig a szabadosság, a pszeudoegyenlőség és a brutalitásba hajló „tolerancia” ígéretével térítenek.