Erdők, az isteni technológia

Suzanne Simard életművéről nemrég Pulitzer-díjas könyv és hollywoodi siker­film készült. Ez még a sztártudósok esetében is ritka, egy – például az orvos­tudományhoz vagy a számítástechnikához képest – kevésbé megbecsült tudományterület ismeretlen képviselője esetében pedig egészen rendkívüli. Ám a Brit Columbia-i Egyetem erdészprofesszorának személyisége és felfedezése is az, így a visszhang nagyon is megérdemelt.

Simard nem kevesebbet bizonyít, mint hogy a fák egy bonyolult gombahálózaton keresztül a föld alatt kommunikálnak egymással. Az egész középpontjában egy anyafának hívott egyed koordinál, amely a hatalmas föld alatti hálózatok csomópontjaként gyógyítja és táplálja az erdő többi tagját. Amellett, hogy ők az erdő legnagyobb fái, aktívan támogatják a csemetéket azáltal, hogy gombákkal fertőzik meg őket, ellátva a kicsiket a növekedésükhöz szükséges tápanyagokkal.

Ha mindez nem lenne elég: amikor egy fa haldoklik, a gombahálózaton keresztül a vele genetikai rokonságban álló szomszédai felé pumpálja felhalmozott tápanyagait. Önmagán már nincs mit megmentenie, ám rokonaiban tovább élhet, ezért továbbadja utolsó erőforrásait. Egyetlen állatot sem ismerünk, amely efféle rutint tanúsítana – a fák viselkedése a földi élőlények közül egyedül az emberéhez hasonlítható. Az együttműködés ráadásul nem korlátozódik az egyes fajokon belüli segítségnyújtásra. A nyírfák például bonyolult szimbiózisban állnak a fenyőkkel: a már említett gombahálózaton keresztül évszaktól függően szénmolekulákat adnak át egymásnak. A forró, száraz nyáron a cukrokban gazdag nyírfák táplálják a naptól szenvedő fiatal fenyőket, utóbbiak pedig kora tavasszal és késő ősszel viszonozzák a szívességet. Egy másik példa: a lombhullató fák lombja biztosítja a fiatal tűlevelűeknek a szükséges árnyékot, a lehullott levelek pedig a talaj nitrogénforrásaként szolgálnak. Hosszú távon mindkét fél hasznot húz, erős és életképes lesz.